2016. május 13., péntek

Mr.YSL

Sietve kortyolgatom a még gőzölgő zöld teámat. Bekapok pár falatot a csokoládé ízesítésű muffinból, amely az asztalon pihen, és rohanok is a fürdőszoba csempézett falai közé. Először a hajamat csinálom meg, amelyet tökéletesen szorosra fogok össze egy hajfánk segítségével, és kreálok egy kontyot, amit talán még pár balerinai is megirigyelne. Mindennapi rutinommá vált, így valóban kijelenthetem, hogy remekül megy elsőre is a hajam formázása. Sietve mosom meg a fogaimat, aztán a fiókot szinte már felrántom, ahogyan a sminkjeim után kutatok. Elsőként minimális alapozót viszek fel az arcomra, a YSL matt finisű alapozómból, fixálom ahol kell, aztán egy vékony tusvonalat húzok a szemhéjamra. Imádom a termékeket, könnyen lehet velük dolgozni, remekül pigmentáltak, és a tartósságukra se lehet egyetlen rossz szavam sem. A tusvonalt követően a szempillaspirál kerül sorra. Amint mindennel végzek, és egy kis életet is varázsoltam a halovány bőrömre, elhagyom a helyiséget, hogy a szobám hófehér falai közé térhessek. Szekrényemből már előszedtem a ébenfekete ceruzaszoknyámat, a hófehér ingemet, s a fekete magassarkúmat. Minden ruhadarab ugyan attól a márkától van, hiszen a munkám nem engedheti meg, hogy másik márka dolgait hordjam bármilyen formában is.
Az ingemet a csipkés hófehér fehérneműszettre húzóm, a szoknyát pedig rá. A tükör előtt állva megigazgatom, hogy kifogástalanul álljon. Testszínű selyemharisnya takarja a napbarnított lábaimat, a lábfejemet pedig belekényszerítem a magassarkú cipőbe, mely dob rajtam jó pár centit, ezáltal, de még így is az átlagosan magas lányok közé tartozok. Fújok magamra a Black Opium névre hallgató parfümömből, és a biztonság kedvéért a táskámba is beledobom, ahogyan a halvány rózsaszín rúzsomat is.

Az utca már igen zsúfolt, ami meg sem lep, hiszen London soha nem alszik. Legyen akár hány óra is, ha az ember az utcára lép, nincsenek magányos percei. Szél kissé fúj, de a nap erejét már most lehet érezni, így a napszemüvegemet az orromra csúsztatom, ahogyan a járda szélére sétálok, hogy leinthessek egy taxit. Amint a fekete autó leparkol előttem, felrántom az ajtaját, és bemászok a tágas jármű hátuljába, miközben sietve mondom el, hogy hova is kellene mennem.
Előveszem a telefonomat, s ellenőrzöm az e-mailjeimet, párra válaszolok is. Felpillantok, és már teszem is a műanyag elválasztó alá a pénzt, és elhagyom a kocsit. Táskám bőr pántját a vállara csúsztatva indulok az utcába, amelyben jelenleg dugó van. A luxusüzletek között sétálva megnézem egy-egy kirakatát, annak ellenére, hogy nap, mint nap itt sétálok el, és mindegyik ruhadarabot igen szemléletesen mértem végig többször is. Prada, Chanel, Valentino, de még Gucci kirakat is megragadja újra, meg újra a figyelmemet, amíg el nem érek a Yves Saint Laurent három emeletes üzletig. Az üvegajtót kegyetlenül lököm be, és széles mosolyt varázsolva az arcomra lépek be az üzletbe, amely már órák óta nyitva van, s nem meglepetésként ér, hogy most is minden munkatársa egy-egy vevő körül lebzsel.
- Sziasztok – köszönök, ahogyan elhaladok Molly, és Emmet mellett, akik egy-egy lánynak mutogatják a legújabb kollekciós táskáinkat.
Egyenesen a lifthez megyek, ahol be is lépek egy férfi vásárló, és Mark mellé. Egyenesen a földszintre megyünk, ahol a férfiaknak kínált csizmák, táskák, és ruhadarabok kapnak helyet, a sok kiegészítő mellett. Ők balra, én pedig jobbra megyek, ahogyan a felvonót elhagyom, s a személyzeti helyiségbe térek be, ahol a raktár, iroda, és a számunkra kijelölt kisebb társalgó is található, ahol az ebédünket szoktuk általában elfogyasztani. Természetesen a személyes történetek sem maradnak el ilyenkor, és a nevetés is még szebbé teszi az egész szünetet.
Lepakolom a táskámat a saját szekrényemhez, és kiveszem azt a pici, YSL táskát, amelyet hordanunk kell a munkánk során. Ebben kulcsok, illetve mágneskártyák találhatóak, amelyekkel a raktárba tudunk belépni. Keresztbe teszem a vállamon, hogy kényelmes legyen, és ne kelljen vele bajlódnom, ha éppen le szeretne csúszni a vállamról, miközben éppen az egyik érdeklődőnek mutatok termékeket nagy lelkesedéssel. Imádom a munkám, még, ha egy eladói állás is. Olyan ruhaneműk, kiegészítők, cipők vesznek körbe, amelyekről régen csak álmodni mertem. Most néhanapján, az itteni fizetésemből meg tudom lepni magam egy-egy darabbal, amellyel már hosszú ideje szemezek. Valóban borsos ára van mindenben, de a minősége is valós, nem pedig kitalált.
Elhagyom a szobát, és újra a liftbe lépek, hogy visszamenjek a főbejárat emeletére. A zene mindössze olyan hangerővel tölti meg az épületet, amely nem zavarja a vásárlókat, és természetesen bennünket. A kassza felé pillantok, ahol is látom, hogy Eva éppen egy méregdrága retikült ad el egy fiatal lánynak, akinek az arca ragyog, s le sem veszi a darabról a tekintetét.
Az ajtó közelében maradok, hogyha esetleg bárki bejönne, akkor ki tudjam szolgálni. Pár perc leforgása alatt be is jön két lány, akik mosolyogva, már több tasakkal a kezükben libbennek be. Köszönök nekik, és megkérdezem, hogy segíthetek-e, mire bólintanak, és az egyik elmondja, hogy milyen elképzelése van. Azonnal tudom, hogy melyik darabok felé is nyúljak, így az emeletre vezetem őket, ahol a nagyobb táskáink találhatóak. Mutatok neki pár darabot, ő pedig megnézegeti őket. Megkérdezem, hogy kérnek-e inni, aztán hozok egy-egy pohár vizet nekik, míg ők helyet foglalnak a sorok között elhelyezett bőrkanapén. A kis üvegasztalra helyezem a kiszemelt kézitáskákat, és elmondom mindegyiknek az előnyét, saját véleményemet. A lány figyelmesen hallgatja, feláll, és a tükör előtt próbálgatja magához a fekete, fehér logóval ellátott táskát. Rábólint, én pedig mosolyogva kérem el tőle, hogy rendesen becsomagoljam. Emma, a munkatársam jön addig a helyemre, aki elpakolja a polcokról elemelt darabokat, és foglalkozik addig a lányokkal.
A földszintre megyek a szobába, ahol az erre a célra kijelölt helyen a zsákba helyezem, amelyet selyempapír közé, a dobozba teszek. Átkötöm a fekete dobozt egy fehér szalaggal, melyen feketével a Yves Saint Laurent felírat díszít tisztes távolságban egymástól. Ezt a kis csomagot a tasakba helyezem, és azzal a kezemben igyekezek vissza a lányokhoz, akiket a kasszához kísérek. Elintézek mindent, ők pedig boldogan távoznak az üzletből.
- Kérlek, tudnál segíteni nekem? - Loren lép hozzám. - Egy lány és egy fiú van itt, mind a kettőjük szeretne magának pár dolgot.
- Persze, menjünk.
Az első emeleten a páros felé megyünk. Fiatal lány, a szőke tincsei szög egyenesre vannak vasalva, a ruháján egy rakoncátlan gyűrődés sincsen, míg a sminkje natúr a hibátlan bőrén. A parfümjének tavaszi illata már messziről érezhető, ahogyan a csicsergő hangja is hallható, ahogyan a barátjának magyaráz valamelyik új kollekciós táskánkról, amelyet tökéletesnek talál a díjátadóra.
- Sziasztok – köszönök nekik.
A fiú azonnal rám néz, én pedig a döbbenetet megpróbálom palástolni. Véleményem szerint nincs olyan ember, aki ne ismerné, és nincs olyan lány, aki ne rajongana érte egy kicsit se. Fekete nadrágja a hosszú lábaira simul, az inge mintája mosolyt csal az arcomra, míg a csizmáját ezerszer is felismerném. A tavalyi téli kollekciónk egyik egyedi darabja, amely a vagyonos férfiak körében nagyon is népszerű volt.
- Akkor én segítek Elisabethnek, te pedig az úrnak – mormolja Loren a szavakat, így megszerzi a figyelmemet a szeleburdi gödröcskés mosolyról.
Biccentek, és megkérem Harryt, hogy kövessen. Egy szó nélkül fordít hátat a barátnőjének és indul utánam. Érzem, ahogyan mellém ér, a haját megborzolja, majd hátra túrja, s a torkát kissé megköszörüli.
- Mire gondoltál?
A liftből kilépve teszem fel a kérdést neki, mire féloldalas, pajkos mosolya megjelenik. Egyértelmű, hogy a kérdésemet nem az áruinkra értelmezte.
- Valami újra, amilyen még nem volt.
Mély baritonja simogatja a hallójárataimat, a tekintete pedig a bőröm felszínét perzseli. Elkapom róla a pillantásomat és a csizmák felé vezetem, a legújabb darabok irányába, ahol a választék igen színes.
- Ez a legkedveltebb darabunk jelenleg – emelek fel egy barna csizmát, amely kissé western stílust képvisel.
- Igen, valóban egyedi – veszi ki a kezemből.
Az ujjai érintik a kézfejemet, én viszont hirtelen rántom vissza a kezemet, s hagyom, hogy közelebbről is megnézze a csizmát.
- Igen, ebből kérnék egy párat. Esetleg a dzsekiket is megnézhetném?
- Természetesen.
A szellősen fellógatott ruhadaraboknál megállok, és mutatni kezdem az egyedi mintával rendelkező dzsekiket, amelyet kétlem, hogy mindenki viselne. Bár személy szerint én rajongója vagyok ennek a modellnek, és a társainak is. Remek stílust és egyediséget ad a személynek, aki viseli.
Kék és fehéres színvilága van az anyagnak, amelyen egy minimális dzsungel minta kap helyet. Tigris, és egy madár a fő elemei a mintázatnak. Gombokkal lehet összefogni az anyagot, amely kissé elegánssá varázsolja az egészet.
- Felpróbálod? Ennek a méretnek jónak kell lennie.
- Ennyire meg tudod mondani ránézésre? - szánt végig nyelvével ismételten az ajkain, míg az ujjaim sebes mozgását figyeli, ahogyan szétgombolom, s leemelem a vállfáról a kabátot.
- A munkám ártalma.
- Hát persze – nevet fel, miközben felsegítem rá dzsekit.
Ahogyan a vállait éri, megigazítja, és a tükörben nézi magán, ahogyan az alsó pár gombot egybekapcsolja.
- Mi a véleményed? - fordul felém, és meglep, hogy a véleményemet kéri, annak ellenére, hogy pár vevő megszokta kérdezni.
- Szerintem egész jó.
- Egész jó? - visszhangzik a hatalmas térben a nevetése, ahogyan közelebb lép. - Mit szólnál, ha az én véleményem is hasonló lenne a formás fenekedről?
- Valószínű sértésnek venném, és a szemedre vetném, hogy amíg előtted mentem, kihasználtad a helyzetet.
- Igen, sértésnek is vehetnéd, mert az egész jó, nem kifejezés rá – kacsint rám.
Az arcom pozsgássá válik, emiatt a földre pillantok, nehogy észre vegye a zavaromat. Efféle merész kijelentéssel még egy vevő sem állt elém. Voltak, akik próbálkoztak, de ennyire még senki sem lépte át azt a bizonyos vevő-eladó határt. De hát nem is értem a megilletődöttségem okát, hiszen a bulvár is a folytonos csajozásaitól hangos.
- Ha összeszedted magad, akkor ezeket vinném el most – fogja meg a kezemet, és fele helyezi az anyag egy darabját. Az arcán a letörölhetetlen mosolya még mindig jelen van.
- Rendben, akkor elcsomagolom őket. A csizmákat nem próbálod fel?
- Nem, már van pár darabom, tudod.
- Hát persze. Egy pillanat!
Elsietek mellette, és belépek az ajtón. Előveszem a mágneskártyámat, hogy a csizmákból egy párat megszerezzek a számára. Amint a doboz a kezembe kerül, kisietek a pihenőszobába, ahol az asztal, dobozok, és a selyempapírok is helyet kaptak a kialakítás során. Egy tasakba helyezem a cipős dobozt, míg egy másikat is előveszek, és egy dobozt papírokkal.
- Valóban, jobb, mint egész jó – mormolja a fülembe a szavakat, mire a szívinfarktus üt meg. A szívem hevesen kezd dobogni, és reménykedek abban, hogy a keze nem éppen a fenekemen van, ahogyan azt érzem.
- Nem szabadna itt lenned – találok rá a hangomra.
- Valóban? És ki tiltja meg, te?
Meleg lehelete a nyakamat simogatja. Megremegek bensőmben, a szemhéjaimat önkéntelenül hunyom le, és az ajkaim is elszakadnak egymástól, ahogyan a puha száj egy csókot hint a forró bőrfelületre.
- Harry..
- Tehát tudod a nevem – jegyzi meg vidáman, és megfordít a tengelyem körül.
- Szerinted van olyan ember, aki ne tudná?
- És te melyik csoportba tartozol?
- Arra vagy kíváncsi, hogy olvadok-e tőled? - nevetek fel, mire ő bátran a lábaim közé nyúl.
- Arra voltam kíváncsi, hogy vágyat ébresztek-e benned, de azt hiszem a válasz már meg is kaptam – cirógatja meg az arcomat, a szoknyám alól kihúzza a kezét, és hevesen a számra tapasztja a sajátját.
Az ajkaik puhák, még is keményen csókol, édesen, erőteljesen, férfiasan. Uralja a pillanatot, a nyelvét a szembe csúsztatja, a mentolos íz elárasztja az ízlelőbimbóimat, és még többért esedezik a borult elmém, míg a józan tiltakozik minden másodperc töredéke ellen.
- A barátnőd!
Elszakadva tőle ennyi szót tudok kipréselni a számon, mielőtt újra birtokba nem venné mindenféle válasz nélkül. Derekamba mar az ujjaival, és az ingem szatén anyagát pillanatok alatt rántja ki a szoknyámból. Hátrálni kezd, így az ajkaink elválnak, de a kezemet megragadja, és húz magával egészen a kanapéig, ahol leül, és az ölébe ránt. Vágyakozva csókolom ezúttal én őt, s közben az ingén a pár egybekapcsolt gombot kezdtem el kibontani. A köreim finoman karcolják meg a bőrét, de nem tesz semmi megjegyzést. Felállok, lerúgom a cipőimet, a szoknyám pedig Harry tekintete alatt hullik a bokáim köré, annak köszönhetően, hogy a cipzárat az előbbi pillanatban húzta le. A harisnyámat óvatosan húzom le, hiszen az a nap folyamán is rajtam kell, hogy legyen, és másik nincs nálam. Ahogyan az ujjaimat a derekamon lévő részbe akasztom, Harryre pillantok, aki az ujjával mutatja, hogy forduljak meg. Eleget teszek a kérésének, és neki háttal szabadulok meg az átlátszó anyagtól.
- Bassza meg – szisszen fel, s tisztán hallom, hogy a sliccét bontja szét. - Gyere ide – a vállam fölött nézek rá, amikor a szavak elhagyják formás, nedves ajkait.
- Bárki bejöhet – figyelmeztetem.
- Senki sem állíthat meg abban, hogy megdugjalak – nyalja meg a számat. - Oké, te megtehetnéd, de nem fogod – nyomja le a csípőmet, s a bokszerének pamut anyagán érzem tisztán lüktető erekcióját. Türelmetlenül az ujját átböki az ölemet takaró csipkén. - Tudni akarom, hogy egész nap bugyi nélkül vagy miattam, és tudni fogom azt is, hogy te is rám gondolsz.
A szavai hallatán még jobban izgalomba jövök, és már bensőm sikít, amiért még mindig nem érezhetem magamban a péniszét. Szétgombolja az inget, és melltartón keresztül megmarkolja a melleimet. Én sem tétlenkedek. Kiszabadítom a már szűkös Calvin Klein alsóból, és a kezemet a teljes hosszán végig is húzom. A gondolataimba fészkeli magát, ahogyan az ajkaim közé veszem, és keményen a kielégülés felé taszítom, a nyelvem buja mozdulataival, míg a sós nedve mámorítóan hat rám. A gondolat még nedvesebbé tesz, Harry pedig a nadrágja felé nyúl, melyből egy óvszert húz elő. Elnevetem magam.
- Soha nem tudhatja az ember, hogy mikor lesz rá szüksége – magyarázza.
Bólintok, és várom, ahogyan végiggörgeti a teljes hosszán a kondomot. Megnyalom a számat, megemelkedek, míg a kezemmel megfogom merevedését. Másik kezemmel a nyakánál ölelem át, és úgy ereszkedek le lassan, minden milliméterét magamba fogadva. Elégedett sóhaj szökik ki az ajkaim közül, a fejem hátrabicsaklik, és már mind a két kezemmel a nyakát ölelem át. Kezeivel a fenekembe markol, ajkai a melleimre tapadnak, melyeket a hófehér melltartó alig tart kordában. Hosszú hajába túrok, a száját az enyémhez irányítom, s pár csókot váltunk, míg az alhasamban az érzés egyre csak épül.
- Nyisd ki a szemed – suttogja két sóhaj között, én pedig eleget teszek a kérésének. Felmosolyog rám, és kisebb csókot csen.
A pulzusom az egekben, a légzésem szabálytalan, és a sminkem tartóssága most valóban kellően tesztelés alatt áll. Melegem van, de még jobban Harry testéhez simulok, ahogyan mozgok, ahogyan a farka ki, s be jár a nedves ölemben. A látásom elhomályosul, minden elszáll csupán az érzés marad, amelyet az ölemben lévő feszültség, és Harry mámorító csókjai okoznak. Egymás száját tapasszuk be, amikor feltör bennennünk a beteljesülés érzése. Szorosan tart, biztosan a karjaiban, én pedig úgy kapaszkodok belé, mintha az életem múlna, s azt kívánom, soha ne engedjen el, annak ellenére, hogy tudom, soha többet nem látom.

2 megjegyzés:

  1. Nincsenek rá szavaim...legyen folytatás kérlek!!!��

    VálaszTörlés
  2. Én is örülnék a folytatásnak, mert nagyon jó lett! Tetszett! 😃😃

    VálaszTörlés