2016. május 23., hétfő

Mocskos munka, mocskos pillanatokat von maga után

Még a hajnali öt órát is alig közelíti meg az órán a mutató, de én már az adidas cipőmbe lépek, hogy mielőbb elkezdhessem a napomat. A táskámat felkapom, ahogyan a telefonomat, és még a legszükségesebbeket, majd már rohanó léptekben igyekezek le a lépcsőfokokon. A ház lakói még mind alszanak, bár a csendes lépcsőházban a futólépteim visszhangot vernek, de ez engem cseppet sem érdekel. A csípős idő még a meleg pulcsin keresztül is a csontomig hatol szinte, így a lábaimat olyan gyorsan szedem, amennyire csak tőlem telik. Még homályos az idő, a közvilágítás jelenleg is nyomot hagy a járdákon, az utakon. A fák lombkoronája kecsesen mozog, ezzel didergő hideget hozva az emberek szürke hétköznapjába.
Felrántom a kocsim ajtaját, amely a házhoz tartozó parkolóban várja, hogy újra egy híresség nyomába eredjek a hosszú, forgalmas londoni utcákon. Táskámat a mellettem levő ülésre teszem, bekötöm az övemet, és a rádiót halkan bekapcsolom, hogy a frusztráló csendet elnyomjam. Meg sem lepődök, hogy egy olyan sláger szólal meg a hangszórókból, amelytől már mindenki rosszul van. Kihajtok a parkolóból, és megvárom, amíg a piros busz lassan elmegy előttem, s csak utána hajtok fel a főútra, amely egyenesen a belváros szívébe visz. Már sokan az utakon vannak, és tudom, hogy kis idő elteltével a forgalom olyannyira megnő, hogy autóval, vagy esetlegesen busszal közlekedni egyenlő lesz a lehetetlennel. Útközben megállok egy starbucksnál, hogy valami koffein tartalmú italt szerezzek, amely felébreszt, és felkészít az előre láthatóan hosszú napomra. Elmondom a pultban álló srácnál, amint sorra kerülök, hogy mit is szeretnék, majd még ragozza a dolgot, hogy ilyen meg olyan dolgot kérek-e az italomra. Megkérdezi a nevemet, majd látom, ahogyan ráfirkantja azt, ám még tovább írogat valamit, de én csak nem foglalkozva vele nyújtom át a pénzt, időt sem hagyva neki, hogy megkérdezze, kérek-e még valami mást is.
– Ez a ház ajándéka – odaadja a visszajárót, és a kezembe nyom egy barna-zöld zacskót. Belelesek, és egy sütemény pihen benne. Ez most komoly?
– Kösz, de azt hiszem, hogy nélküle is megvagyok.
Visszanyújtom neki, de mosolyogva megrázza a fejét.
– A ház ajándéka – vigyorog, és látszik rajta, hogy nagyon elhiszi magáról, hogy ő a faszagyerek.
– Hát persze – nevetem el magam, és a mögöttem álló iskolás lánynak nyújtom a csokoládés süteményt rejtő zacskót. – Ez a tiéd.
Nem várom meg a tiltakozását, vagy, hogy egyáltalán egy köszönöm-öt elmormoljon, csupán a srácra nézek, aki megsemmisülve áll a kassza mögött a filccel a kezében. Arrább állok a pult végéhez, és várom a saját poharamat, hogy végre megkapjam, és vége legyen ennek a kabarénak. A telefonomra pillantok, és a twittert végigböngészem, de még semmi friss, érdekes információt nem látok. Lezárom a képernyőt, a zsebembe csúsztatom a készüléket, és egy köszönöm hagyja el a számat, amint a kávémat végre a kezeim közé kapom. Nyújtott léptekkel távozok a kávézó meleg falai közül, ahol már most emberek sora áll arra várva, hogy megkapják az italukat.
A kocsiban a pohártartóba teszem a már forró italt, becsatolom magam, és indulok is tovább. Nem vesztegethetek további percet sem, hiszen semmi sem olyan biztos az én munkámban. Sokkal többen vannak az utakon, és ez annak is köszönhető, hogy beértem a központba. Áthajtok a London Eye mellett a hídon, aztán a palota felé megyek, és elhaladok mellette. Őrületes, hogy már most mennyi ember van, aki ott toporog, és talán az őrségváltásra várnak, amely még csak órák múlva következik be. Felemelem a poharamat, és a számhoz emelem, ám amikor visszarakom a helyére, elképedve nézek a fehér felületre, ahol a nevem alatt egy telefonszám áll. Égnek emelem a tekintetemet, és jobban a gázra lépek, ahogyan sávot váltva megelőzök egy barmot, akinek a sebességhatár egyenlőt jelent a szinte egy helyben állással. Leengedem az ablakot, és rágyújtok az egyik piros lámpánál, ezzel kellően kihasználva az alkalmat. Tovább hajtok, elhaladok egy park mellett, és még tovább, úgy érzem a világból is kimegyek, pedig mindössze a harmadik zóna legeldugottabb sarkába kell mindössze vezetnem.
Leállítom a motort, a gépemet előveszem, és beállítom, majd pár tesztképet lövök a házról. Már ismerősként fogad a fehér festékkel beborított ház, a magas kerítés, amely nem engedi, hogy az ember belásson, és a kamerákról se feledkezzünk meg. Biztos vagyok benne, hogy már pár felvételen az én alakom is feltűnik, de ez nem igazán érdekel. Amint megbizonyosodok arról, hogy minden megfelelő, az ölembe helyezem és hátradőlve, a napszemüvegemet felvéve várok. Szőke tincseim közé túrok, de a szemeimet nem igazán veszem le a házról.
Az óra már kilencet üt, én pedig a már a napilapot is kiolvastam, amelyet sikerült szereznem idefele az egyik metrómegállónál. A telefonomon az értesítéseimet böngészem át, amelyek a twittertől érkeztek, aztán felnézek, és már el is teszem a telefonomat. Gépemet a kezembe veszem, és a nyíló ajtó felé irányítom, ahonnan is melegítőben, és sapkában lép ki Harry Styles. Körbenéz, de az enyhén forgalmas útról senki sem méltatja igazán figyelemre. Átszalad erre az oldalra, és a járdán el kezd kocogni a park bejárata felé. Én nem hagyok ki egy futólépést sem. Amint belép a kapun, kiszállok, és követem. Megtartom a távolságot, hiszen még így is tökéletes képeket tudok róla készíteni. Többen vannak a parkban, de mindenki hagyja, hogy csak a köreit fussa. Megfordul a fejemben, hogy mindössze lehet, senki sem sejti ki is fut el mellette. Fogalmam sincs mennyi képet csinálok, de a rengeteg kifejezés még nem igazán mondja el a valódi mennyiséget.
Tíz magasságában tér vissza a házához, és tűnik el a fekete kapu mögött. Visszamászok az autómba, és a épemre teszek minden képet. Nem nézem át őket, csupán biztosan lementem őket, hogy még véletlenül se vesszenek el. Megfogom a papírpoharamat és elhagyom újra a járművet. A szemetesbe hajítom, nem is gondolkozva azon, hogy érdekel-e a rajta szereplő szám. Rágyújtok, és várok, hogy valami történjen. Tudom, hogy ma késő délután egy fashion showra hivatalos, de biztos vagyok abban, hogy nem fogja a napját itthon tölteni.
Mivel a szél feltámad, és a szürke felhők veszik át az uralmat az égbolt felett, így visszahúzódok az autómba. Pár üzenetet váltok a barátnőmmel, aki hasonlóan munkában van, bár ő teljesen mással foglalkozik, mint én.
Az unalom majdnem felemészt, mire a kapu nyitódását látom meg. A kamera másodpercek töredéke alatt kerül a kezembe, majd elkészítem a képeket, aztán indítom is a motort. Harry elhajt mellettem, de nem néz felém. Sok autó parkol, úgyhogy szerencsére nem igazán fordít figyelmet az enyémére. Sietve állok ki a helyemről, és fordulok meg. Intek a másik sofőrnek, aki türelmesen várja, hogy végre eltakarodjak előle, én pedig gázt adok, és Harry után eredek.

Újra Harry háza előtt parkolok. A nap folyamán sok helyen megfordult, a barátaival találkozott, aztán Yves Saint Laurent üzletébe is betért, és pár tasak társaságában hagyta el azt hosszabb időt követően. Ott már több paparazzo is megjelent, akik az arcába nyomták a kamerát. Én tisztes távolságból készítettem a képeimet, hiszen semmi szükség véleményem szerint arra, hogy ott lihegjek a nyakába. Ez jó kamera és tisztes távolság, ami az olyan emberek alapja, mint amilyen én is vagyok.
A telefonom hívja fel magára a figyelmemet, így kihangosítva fogadom a hívást, amelyet a barátnőm kezdeményezett.
– Merre jársz, Dorie?
– Most jöttem vissza pár perce Harry házához. Egész nap a városban járkáltam utána, végre hazatért. Komolyan, ez percre sem áll meg – felelek a kérdésére őszintén.
– És akkor a showra is követed... Maradsz is?
– Fogalmam sincs, szerintem igen. Be nem mehetek, mert oda mást küldött a főnök, de odáig követem, aztán utána is haza, vagy amerre megy. Úgy is mindig érdekli a rajongóit, hogy mit csinál. Amikor meg megtudják, hogy nő van a dologban őrjöngenek. Bár érhető – sóhajtok fel, hiszen nem titok, hogy én is oda és vissza vagyok tőle. – Te merre jársz?
– Most végeztem, végigszaladok az Oxford streeten, aztán megyek haza szerintem. Remélem, hogy jó képeket csináltál, mert látni akarom őket még frissen!
– Amint hazaérek, láthatod őket, de most lerakom, mert nyílik a kapu. Puszi!
Bontom a vonalat, és újra azon igyekezve eredek az ébenfekete autó után, hogy szem elől ne veszítsem. A forgalom most a legborzasztóbb. Hat óra múlott, és ilyenkor az utak olyan szinten forgalmasak, hogy szinte már órákba telik eljutni a-ból, a b pontba. Türelmetlenül nézelődök, Harry és köztem egy autó van mindössze. Látom, ahogyan a kezét kilógatja az ablakon, majd integetni kezd. A járdán pár lány álldogál, akik szinte kapkodják a levegőt. A szájuk előtt pihen a tenyerük, és hallom, ahogyan hangosan, mondhatni, hogy már sikítva ismételgetik Harry nevét. Telefonjukat sietve kapják elő, majd lőnek pár képet, majd selfibe is váltanak, Harry pedig kissé kihajol.
Szerencsére a lámpa zöldre vált, Harry elköszön a lányoktól, majd tovább hajt, ahogyan én is. Tudom a pontos címet, hogy hova is kell mennem, de azért Harryt sem szeretném elveszíteni. Már nem vagyunk olyan messze, és látom, ahogyan Harry is egy parkolóba húzódik le, ahol már vár rá pár biztonsági ember. Kiszáll, kezet fog velük, aztán megigazítja a kék szövetkabátját, a hajába túr.
Eközben én is leparkolok, és a gépemmel együtt szállok ki az autómból. Tekintetem azonnal végigszántja a testét. Fekete csizma, és szűk nadrág, egy inggel és egy szövetkabáttal. Annyira egyszerű, még is teljesen lehengerlő. Gondolataim közben kattintok párat, mire hátrafordul, elmosolyodik, és most magam sem tudom megmondani, hogy csak úgy, vagy pedig engem mért végig.
Sikítozó rajongók rohamozzák meg, de az őrök igyekeznek ezt kontroll alatt tartani, és senkit sem engednek Harry közelébe. Már a fotósok is körbeveszik, akik hasonlóan hozzám, a kerítésen belülre nem léphetnek már.

Elnyomok egy ásítást, és a telefonomon nézem a bentről kiszivárgott képeket, amelyek Harryről készültek. Már órák óta ülök, és csak reménykedek abban, hogy már csak minimális azaz idő, amelyet még várakozással kell töltenem. A visszapillantóba nézek, és jobban felülök, amikor is egy alakot vélek felfedezni, de hirtelen el is tűnik. Elmerengek azon, hogy csak a képzeletem játszik velem. Itt nincs sok közvilágítás, és már teljesen sötét van. Egy autó megy el mögöttem, és, amikor a főúthoz ér, akkor kapcsol lámpát, s én ebben a pillanatban látom, hogy Harry az. Kapkodva indítok és lépek a gázra, hogy utolérjem a srácot. Most már biztos vagyok abban, hogy kiszúrt, és pontosan tisztában van azzal, hogy egész nap a nyomában jártam.
A belvárosban ez puccos étterem előtt, a Sohoban áll meg. Kiszáll, és bemegy a kivilágított étterembe. Futólépésekben közelítem meg az ablakot, de úgy állok, hogy ne lásson. Belesek, és szinte kapkodom a tekintetemet az asztalok között, de sehol sem látom Harryt. Pár vendég van, akik vidáman iszogatnak, a pincérek az asztalok körül lavíroznak, de a híres énekesnek semmi nyoma.
– Csak nem engem keresel? – ragadja meg két kéz a derekam két oldalát, mire felkiáltok, és a gépemet mindössze azért nem dobom el, mert a nyakamban biztosítva van.
– Basszus!
Elneveti magát, s a mély hangja teljesen megbabonáz.
– Nem számítottál erre, igaz, Dorie? – suttogja a nevemet, és lassan megfordít a tengelyem körül. - Egész nap a nyomomban vagy, és azt hiszed, hogy nem veszlek észre?
– Az igazság, hogy a bujkálás nem rám vall – felem magabiztosan.
– Remek, akkor megmutathatod, hogy milyen képeket is készítettél rólam – vigyorog.
– Nem kötelességem neked mutogatni bármit is – horkanok fel, és húzódok el tőle.
– Mind a ketten tudjuk, hogy úgy is meg fogod mutatni – kacsint rám, és az autóm felé kezd el húzni, amely egy félreeső, csendes utcában parkol. – Szállj be – mormogja, én pedig bemászok hátulra. Mellém csúszik, de előre nyúl, és megragadja a laptopomat.
– Ehhez semmi jogod – akasztom ki a nyakamból a gépemet, is, melyet el is koboz, és a kártyát kiszedi belőle. Tartok attól, hogy esetlegesen törli a képeket, és akkor az egész mai munkámnak lőttek.
– Én vagyok a képeken, és gyakorlatilag belemehetnénk a jogokba – villantja meg fogsorát, és a képeimet kezdi el nézegetni. – Igazán jó fotós vagy.
– Ha te mondod.
– Komolyan mondom. Ezek nem csak egyszerű képek, amelyek minden szennylapon, és internetes oldalon megjelenhetnek... De tudod, attól még mocskos a munkád – jegyzi meg pimaszul.
– Ha mocskos, ha nem, a pénz a te képeidért mocskosul sokat ér – használom az ő kifejezését.
– Nem gondolod, hogy a modellnek fizetség jár?
Lecsukja a gépem tetejét, és az első ülésre helyezi, a fényképezőmmel együtt.
– Véleményem szerint a fotós munkáját is busásan meg kell fizetni.
– A mocskos munkáért egy kis mocskos fizetség?
Hajol közelebb a meleg, mentolos lehelete a számat simogatja. A szemeim levándorolnak a formás, rózsaszínes ajkakra, és mélyen magamba szívom a levegőt, ezzel együtt pedig Harry férfiasan kellemes illatát is. A szemeimbe néz, aztán az ajkaimra, és hevesen a számra tapad. Olyan gyorsan történik minden, hogy fel sem fogom a történéseket. Két vágyakkal teli fiatal, akik kívánják a másikat, akik vágynak jobban a másik csókjára, és az érintéseinek tömkelegére, amelyek még jobban felpezsdítik. Kezeim a vállaira csúsznak, a szövetkabát kissé nehezen, de lekerül róla. Lerúgom a cipőimet, de már is elfelejtem, hogy hol is vagyok, amikor a nyelve az enyéméhez ér, a keze a felsőm alá siklik, és simogatni kezdi a felhevült bőrömet. A mellkasom sűrűn emelkedik, és szinte kiáltok az ajkai után, ahogy elszakad tőlem, hogy a felsőmtől megszabadítson. Lepillant a melltartó takarta melleimre, a száján végigszánt a nyelvével, és magához von. A nadrágom sliccével bajlódik, míg a nyelve az enyémét simogatja. Megemelem magamat, és a farmert is eltünteti rólam. Fehérneműben von az ölébe, és a melleimet kezdi el csókokkal behinteni. Ujjaim a tarkójára simulnak, a csípőmet az ágyéka ellen nyomom, melynek következtében megérzem a már merev péniszét. Felnyög, az ujjai megfeszülnek a csípőm körül, a szája a bimbóm köré zárul, és a nyelvével kezd el kényeztetni, míg az ujjai a bugyin keresztül simítanak végig. Jobban ellene taszítom a testemet, a még több reményében. Érzem, hogy félre tolja a már nedves anyagot, az ujját pedig belém csúsztatja. Homlokomat az övének döntöm, az ajkát féloldalas mosolyra húzza. Alsó ajkát a fogaim közé veszem, meghúzom, és az ingét kezdem el szétbontani, hogy a mellkasa bőréhez érhessek, hogy mindenhol érinthessem.
Az övcsatja sem marad sokáig egybe. Kezemet becsúsztatom a bokszere korcánál, míg a farkára nem fonódnak az ujjaim. Felemeli magát, a szűk nadrágot, és a bokszert is lejjebb húzza, hogy teljes hozzáférésem legyen erekciójához. Ujjammal az elő nedvét letörlöm, és a számba csúsztatom az ujjam, hogy érezhessem. Már ennek a látványa egy nyögést vált ki belőle. Fogaival az ajkamba mar, a zsebéből pedig egy óvszert szerez meg.
Érzem, hogy a levegő fülledt, már a lélegzetvétel is nehezemre esik, az ájulás szélén állok, s ahogyan lepillantva látom, hogy a farkát végigcsúsztatva a kezem, az alhasában az izmai összerándulnak. A kondomot a kezembe adja, én pedig jó lány módjára görgetem végig rajta, lassan, talán kissé kínzóan is a számára. Felszisszen, a bugyimat pedig darabokban szedi le rólam. Megragadja a csípőmet, de a farkán még mindig az én kezem pihen. Lejjebb engedem magamat, és magamba csúsztatom, s teljesen magamba is fogadom. Megkönnyebbült sóhajt szökik fel a torkunk mélyéről. A tekintetünk egybekapcsolódik, és azonnal mozogni kezdek, hogy mind a ketten tökéletes kielégülést találjunk a másik által. Kezemmel végigsimítok a mellkasát, a hajába túrok, és meghúzom, mire a feje hátracsuklik. Az ajkai elválnak, én pedig mélyen megcsókolom. A ritmus heves, a szívünk pedig ezt az ütemet egy dallamként követi. Érintések, szenvedélyes csókok, és feszült mozdulatok, amelyek egyre közelebb sodornak bennünket a beteljesülés felé.
Párás ablaküvegen végighúzom az ujjamat, még mindig Harry ölében ülve, a lélegzetem normalizálása közben. Ujjai fel-le járnak a hátamon, hol pedig a combomon. Egyikünk sem szólal meg, és ez a csend nem kínos, inkább megnyugtató, és csodás, ahogyan még mindig egymásba gabalyodva a mámorban elveszve pihegünk.  

2 megjegyzés:

  1. Olyan boldog voltam mikor megláttam hogy az előző kis novellának lesz második része! Viszont ez a mostani is nagyon tetszett. Az a baj hogy már az előzőben is elmondtam mindent ami tetszett és olyan rosszul érzem magam hogy nem jutnak eszembe új dolgok hogy kifejezhessem magamat. Pedig annyira nagyon szeretném hisz ez is egy kis csoda megfűszerezve erotikáva. Olyan jó hogy így tudsz írni esküszöm irigyellek és csodállak! Annyira magávalragadóan tudsz írni hogy észre se veszem hogy beleveszek az történetekbe. Mindig csak a végén eszmélek fel.De utána még egy darabig a hatásuk alatt vagyok. Szóval szerintem igazán jóra sikeredett ez is. Oh és kíváncsian várom az előzőnek a folytatását! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jahjj nagyon aranyos vagy, és köszönöm szépen! Örülök, hogy ennyire tetszenek az írásaim. Xx

      Törlés