2016. május 1., vasárnap

El nem engedett kapcsolat

Harry szemszöge

Nyúzottan csapom be a kocsimnak az ajtaját, és dőlök hátra a kényelmes bőrülésbe. A hajamba túrok, majd a tenyereibe temetem az arcomat. 
Eljött az a nap, amit egyáltalán nem vártam. Tisztán élnek az emlékeimben a képek, amikor éjszaka átjött hozzám, és boldogan a kanapémra vetette magát.

Éppen egy packers meccset néztem, de nem zavartatva magát dőlt az oldalamnak, én pedig öleltem át. Imádtam, amikor csak egy meccset néztünk, ő pedig hozzám bújt és értelmetlen megjegyzésekkel illette a játékot. 
Egy puszit nyomtam a hajába, és a kezét kezdtem el cirógatni, de a tekintetemet egy pillanatra sem vettem le a hatalmas televíziómról. Már nem volt sok vissza, és nyerésre állt a csapatom.
- Mi a helyzet? - kíváncsiskodtam, de a szemeim még mindig a képernyőn zajló eseményeket követték.
- Férjhez megyek.
Szinte lefagytam a szavai hallatán. Még levegőt is elfelejtettem venni, ahogyan a szavai eljutottak a tudatomig. A meccs nem érdekelt, és semmi más sem foglalkoztatott, csak a kijelentése ismétlődött a fejemben. Feljebb ültem, a lábaimat leemeltem az asztalomról, és teljesen szembefordultam vele. 
- Hogy mit mondtál? 
- Daniel megkérte a kezemet, Harry! - lelkesen ismételte meg újra. A felhőtlen mosoly az arcán ragyogott, az a mosoly, amely egy ócska poénom hallatán is mindig megjelent. 
Döbbenten meredtem magam elé, és nem találtam a szavakat. Egyszerűen őrültség ez az egész. Egy kibaszott őrültség! Próbáltam gyerekes módon megcsípni magam, és elhitetni, hogy csak egy elcseszett álomban voltam.
- Nem is mondasz semmit?
- Ne haragudj, csak meglepett - feleltem, és nagyot nyeltem. - Persze, hogy gratulálok - öleltem magamhoz, és az arcomat a nyakába temettem.
Hosszú ideig hallgattam, hogyan is kérte meg a kezét az a szerencsés pancser. Már amikor egymásra találtak, akkor elleneztem az egész kapcsolatukat. Mindig hangoztattam, hogy Daniel csak kihasználja, de ő csak legyintett, és azt ismételgette, hogy attól tartok, hogy egyszer elveszítem. Azonnal tagadtam a vádakat.
Aznap éjjel csak a televízió előtt ültem, és bámultam ki a fejemből, miközben Louisal beszéltem, aki próbált a legjobb belátásra bírni. Szerintem említenem sem kell, hogy feleslegesen törte magát. Ritkán nyúltam italhoz, és akkor sem szerettem volna, így inkább a gondolataimban mélyedtem el.

Telefonom éles hangja szakítja félbe a kora délutáni merengésem. A zsebemből előhalászom a készüléket, és a zöld ikon elhúzásával válaszolok a hívásra. Semmi kedvem, de tudom, hogy Louis töri magát nagyon is.
- Elindultál már? - Louis hangja amolyan mentsvárként szólal meg. 
- Még a ház előtt ülök az autóban. Igyekszem húzni az indulást.
- Remek, akkor ne siesd el még egy ideig.
Mire bármit is felelhetnék, bontja a vonalat. Hanyagul dobom a telefonomat a rádió alatt kialakított mélyedésbe. Fogalmam sincs, hogy mire is kell várnom, de még mindig szívesebben ücsörgöm az autómban, mintsem a bájolgó tömeget figyelem, akik a házaspárnak gratulálnak sorban. Már előre látom magam előtt a képet, ahogyan újra és újra a poharam mélyére nézek, miközben őt csodálom, a gyönyörű hófehér ruhájában.
- Hé, haver! - megijedek, amikor beszáll mellém Louis.
- Te mi a fenét csinálsz? 
Öltönyben, a lábain adidas cipőben, kusza hajjal és ostoba vigyorral az arcán csatolja be a biztonsági övet, míg én a kérdésemre várom a válaszát.
- Nem hagyom, hogy a legjobb haverom valami őrültséget csináljon.
- Semmit sem teszek - nyögök fel. - Harry Styles vagyok, az isten szerelmére. Még kibaszott levegőt sem vehetek úgy, hogy másnap az ne jelenjen meg bármelyik újság címlapján.
- Szerinted érdekelnek a kibaszott újságírók? - horkan fel. - Azt nem akarom, hogy a gyermekkori legjobb barátod előtt égesd le magad, és cseszd el az egész kapcsolatot, ami közöttetek van.
- Mit csinálnék szerinted? - nevetek fel már kissé erőltetetten, majd elindítom az autót, és elhajtok a hazám elől.
- Fogalmam sincs, de bármit kinézek belőled! Mondjuk, megakadályozhatnád az esküvőt - rákapom a tekintetem.
- Mi van? - kiáltok fel nevetve. - Te kibaszott őrült vagy Tomlinson!
- Most miért? Milyen jó lenne, ha elcsábítanád, aztán mivel már úgy is fehér ruha van rajta, így elszöktök, és összeházasodtok. Úgy is ezer éve ismeritek egymást, és mindent tudtok egymásról.
- De mi csak barátok vagyunk, Lou! - világítok rá a dologra.
- Harry, lehet, hogy még csak egy csók sem csattant el, de tudom! Az isten szerelmére, ismerlek, és pontosan tudom, hogy oda és vissza vagy érte! Fogadok, hogy a gondolataidban már százszor, ha nem többször, csókoltad, na és gondolom...
- Ne is folytasd - förmedek rá. - Nem sokára ott vagyunk. Tartsd csukva a mocskos szádat inkább, mert ennek nem lesz jó vége.
- Alig várom - lelkendezik, én pedig csak felsóhajtva hajtok be a megfelelő utcába.
Leparkolok a násznép autói közé, a hatalmas családi ház elé. Rengetegen lesznek, és sokan engem is ismernek. Nem igazán tudom, hogy miért is jöttem el. Sokáig fontolgattam, amikor megkaptam a meghívóm, hogy kitalálom valamit, és inkább otthon bámulom a televíziómat, ám még is itt kötöttem ki.
- Legalább igyunk valamit, gratuláljunk, és utána elhúzhatunk, ha te azt szeretnéd - szólal meg mellőlem Louis.
- Nem hagyhatnánk ki az ivást és a gratulációt? Fel sem tűnne neki, ha nem lennék itt.
- Hidd el, hogy amint levegőhöz jutna, már tárcsázná is a számod, hogy miért nem jöttél el.
- Kétlem. 
- Harry te vagy az első férfi az életében. Oké, ott volt az édesapja, minden lánynak egy apa az első, de te akkor is ott voltál. Szinte levegőt is együtt vetettek. Amikor bekerültél az xfactorba, amikor csak tehette meglátogatott. Beszéltetek a nap legnagyobb részében. Utána is kiállt melletted mindig. Megjelent a sok cikk, a sok nődről, akik nem is voltak igazak. Ő volt, aki tartotta benned a lelked, Haz! Most pedig hagyod, hogy egy majom csak úgy elvegye tőled.
- Rendben, menjünk be.

A kertet már nyálasan sok dísz öltözteti fel. Lampionok lógnak nagyon vékony, szinte alig látható dróton. Az emberek beszélgetnek, iszogatnak, ömlengenek. Rosszul vagyok a sok boldog, megjátszott ember láttán, akik kihasználják az ingyen pia és kaja lehetőségét. Az asztalok is kivannak dekorálva a fogadásra, a háttérben halk zene szól, és szinte az élettől is elmegy a kedvem, pedig egy esküvőn és nem temetésen vagyunk.
- Menj, és keresd meg - lép mellém egy pohárral a kezében Louis.
- Minek? Hogy előbb láthassam a hófehér ruhájában, amit a szívem szerint leszakítanék róla?
- Na, ez az én haverom! Bassza meg! Igen, menj és keresd meg. Aztán dugj bele némi észt - elneveti magát és bele iszik a poharába, ám én csak idióta vigyorral az arcomon nézek rá.
- Megyek, megkeresem - egyezem bele, és már magára is hagyom a vigyorgó haverom.
A házban jó pár ember van, akik a menyasszonynak, vagy éppen a vőlegénynek segítenek. Még itt is minden a hányingert keltő masnikkal van tele. Felfordul a gyomrom már sokadszorra, ahogyan köszönök pár embernek, akik kezet fognak velem. A konyhánál összefutok Danielel, aki már most kellően el van ázva ahhoz, hogy fogalma se legyen arról, kit is vesz el. 
- Hé, Harry! - nehezen forgó nyelvvel kiált fel, és indul el az irányomba. Bassza meg!
- Hello, Dan! - ölelem meg, és vállon veregetem az ködös tekintetű vőlegényt. - Mi a helyzet?
- Csak iszogatunk a srácokkal, mielőtt bekötik a fejemet - röhög fel. Az alkohol kellemetlen szaga azonnal megcsap, mire az orrom önkényesen rándul meg.
Nem vagyok alkohol ellenes, de az még nekem is sok, hogy már a boldogító igen előtt be van állva. Már ha ezt állásnak lehet nevezni. Úgy dülöngél, hogy még nekem is segítenem kell, nehogy orra essen.
- Gyere, igyál velünk!
- Kösz, de azt hiszem, hogy ezt most kihagyom - próbálok udvarias maradni, de nagyon nehéz. A szívem szerint szavakkal helyreraknám. Egy tökéletes lányt készül elvenni, ő pedig seggrészegre issza magát. 
- Na, haver, csak egyet!
- Vezetek - ennyit mondok, mielőtt kiszaladna a számon, hogy minden vagyok, csak a haverja nem. - Megyek, beköszönök az arának.
- Csak le ne csapd a kezemről - nevet fel, és én is követem a példáját.
- Ne aggódj. Aki menni akar, azt hagyni kell - abbahagyja a nevetést, de én már sokkal jobb kedvűen fordítok neki hátat.
Szinte futólépésekben indulok fel a lépcsőn, miközben Daniel szólongat, de én rá sem hederítek. Felérve már tudatosan megyek a szobába, amelyben sejtem, hogy lehet. Egy kisebb könyvtár kapott helyet a lakás végében, amely az ő kuckója volt. Amikor délutánonként átjöttem hozzá a szabadnapjaimon, mindig abban a helyiségben ültünk le és beszélgettünk órákon át. 
Ösztönösen indulok el a folyosó végén lévő ajtóhoz, és kopogás nélkül nyitok is be. A látvány azonnal letaglóz. Az ablaknál áll, és kifelé tekint. A testet egy abroncsos ruha takarja, amely olyan hatást gyakorol rám, amelyről álmodni sem mertem. Karcsú derekát a fűzős felsőrész még jobban kiemeli, és meg kell hagyni, a mellei is kellően szép látványt nyújtanak. A szőke tincsei egy giccses kontyba vannak összefogva, a kellemes illatát pedig idáig érzem.
- Harry - kiált fel csilingelő hangon. 
Felemeli a ruháját, és a fehér magas sarkú cipőjében siet elém, amíg én becsukom magam mögött az ajtót. Arcán széles, valódi boldogsággal telt mosoly van, amely engem is őszinte mosolygásra késztet.
- Hogy kerülsz ide? - ölel meg szorosan. A mellei a mellkasomnak nyomódnak.
- Te hívtál meg. 
- Ide fel, Haz - nevet édes hangján. - Alig fél óra és kezdődik az esküvő.
- Igen, tisztában vagyok vele.
- Mi a baj?
Hangja kutakodó. Kezét az arcomra simítja, én pedig belehajolok az érintésébe. Ajkaimat a csuklójára nyomom, ő pedig megremeg az érintésem következtében. 
- Nem mehetsz férjhez - mondom ki egyenesen.
- Tessék? 
Nevetése megtölti a teret, és melegséggel a szívemet is. 
- Daniel egy barom! Nem érdemel meg téged.
- Miért mondod ezeket, Harry? 
- Mert nem engedhetem meg neked, hogy egy idiótához menj hozzá - szinte már kétségbeesetten beszélek. - Emlékszel amikor sírva jöttél hozzám, mert az exével találtál rá, ahogyan lemerültek egymás szájában?
- Ezer éve volt, Haz. Még a kapcsolatunk elején. Azóta nem is találkozott vele, és senkivel sem. 
- Nem érdemel meg téged! Lehet, hogy nem ismerem, de nem is akarom! Csak te érdekelsz, és tudom, hogy sokkal jobbat érdemelsz ennél a gyökérnél.
Hangom szinte egy halk suttogás. A tekintetében megcsillannak a könnyek, én pedig nagyot nyelek. Szavalhatnék itt mindenféle dolgot a gyerekkorunkról, aztán a tinédzserkorszakunkról vagy éppen a közös felnőttévállásunkról. De nem teszem. Felesleges olyan történeteket elmesélni, amiket együtt éltünk át. Időpocsékolás szavakkal győzködöm, inkább a cselekedet az én műfajom.
Ajkaimat az övéi ellen nyomom és szenvedélyesen megcsókolom. Megtorpanok, amikor nem reagál, és el is távolodom minimálisan tőle, várva valami reakcióra. Szemhéjai le vannak hunyva, a szája minimálisan el van tátva, és szinte már hallom, ahogyan magába szívja a levegőt. Kezei megszorítják a fekete inget, amely a felsőtestemet takarja. Váratlanul ránt rajtam egyet, és újra egy csókban forrunk össze. Kitapogatom a zárat, és lefordítom, hogy még véletlenül se nyisson ránk valaki ezekben az élvezetes percekben. 
- Nem kellene ezt csinálnunk - szakad el tőlem most ő. 
- Ne gondolkodj, a szívedre hallgass.
Motyogom a szájára, és a nyelvemmel végigszántok az alsó ajkán. Kisebb nyögés hagyja el a száját, aztán újra egybeérnek az ajkaink, immáron sokkal hevesebben. Kezeit a vállaimra simítja, s megszabadít a méregdrága öltönyömtől, ami a padlón köt ki hanyagul. 
- Ki akarlak szedni ebből a ruhából - motyogom a szájára a szavakat, de ő semmit sem mond, csupán az ingem anyagát kezdi el kiráncigálni a nadrágomból. 
Elvigyorodom a türelmetlensége láttán, aztán én is cselekszem, és hátra nyúlok a fűzőhöz, melynek a végét megkeresve kezdem el bontani a ruhát. Nem könnyű feladat, de türelmetlen énem küzd az ruha ellen. Száját az államra nyomja, amikor a ruha a lábai köré hullik. Kezeim sietve kúsznak a derekára, és rántom meg közelebb magamhoz. Az ingem is a földön köt ki, a zakóm társaságában, de cseppet sem érdekel a lábunk körüli ruha kupac. Határozottan a combjai alá nyúlok és felemelem. Átlépek minden akadályt, s a kanapéra ülök, amelynek egykor komoly és komolytalan beszélgetéseink zajlottak. 
- Olyan gyönyörű vagy - suttogom a bőrébe, s a nyelvemet a melle domborulatánál végig is húzom. Nehezen tartja kordában az anyag a dús kebleit, amelyek el is kápráztatnak engem.
- Ne mondj ilyet, amikor félrelépni készülök - korhol finoman, és kis puszit csen.
- Nekem akkor is a legcsodálatosabb vagy. 
Testét hófehér csipke takarja, és már ennek a látványa is elég, ahhoz, hogy a farkam megránduljon a nadrágomban. A melltartója alatt egy harisnyatartót visel, míg azalatt csupán egy falatnyi bugyit. A combfixe és a kék harisnyakötője, amely elveszi az eszemet, és mindenféle mocskosat gondolok, hogy miket is tennék vele, azokkal a csodás ajkakkal, amelyeket elképzelek a farkam körül, ahogyan kényeztet, miközben a tekintetét az enyémébe mélyeszti, és teljesen elmerülők a forró szájában.
- Remélem, hogy nem csak megcsalásról, de elhagyásról is beszélünk. 
- Telhetetlen vagy?
- Nem csak egy részed, hanem az egész lényedet akarom - húzom meg  az alsó ajkát a fogaimmal.
- Harry, biztos vagy benne? - megremeg a hangja. - Ezután semmi sem lesz olyan, mint régen.
- Már régóta vártam arra, hogy minden megváltozzon - vallom be.
Hevesen kapok a szája után, és csókolom meg. Keze mindenhol ott van. A hajamba túr, meghúzza a kusza tincseimet, és a csípőjén is hevesen mozdít egyet. Kezeim hátra vándorolnak, megkeresik a melltartójának a kapcsát, és egy határozott mozdulattal kapcsolom szét. Nemtörődöm módon dobom el a fehérneműt, és fordítom a figyelmemet a tökéletes melleinek. Ajkai a fülem mellett vannak, hallom a mély lélegzetvételeit, sóhajaik, amelyek az ujjaimnak és a számnak köszönhetően tör fel belőle. Az egyik kezemet bátran csúsztatom végig a testén, egészen a már nedves fehérneműjéig. Félretolom a csipkét, és végigsimítok a már lüktető ölén. Megmarkolja a vállamat, ahogyan belecsúsztatom az egyik ujjamat. A másik kezem a combján simít végig, és finoman meg is szorítom. Szája sokadjára talál rá az enyémére, melyet én készségesen viszonozok is. Nyelvünk forró keringőt jár szinkronban az ölében mozgó immáron két ujjammal. 
- Akarlak - sóhajtok fel. 
- Akkor ne húzd az időt - nyög fel és bátran megragadja a farkamat.
- Bassza meg! 
Elvigyorodik, és lehúzza a sliccemet, majd a bokszerem fogságából is kiszabadítja a már kemény péniszemet. Ujjai érzékien rám fonódnak, és egyenletes csuklómozdulatokkal kényeztet. Ujját a tetejére viszi, és a már enyhén megcsillanó elő nedvességet letörli róla, az ujját pedig az ajkai közé veszi, és lehunyt pillákkal nyalja le róla a rákerült nedvességet. 
- Mocskosul szexi vagy! - szorítom meg a fenekét. - Miért vártam eddig? 
Fogom meg a farkamat, és az öléhez érintem, amely a nedvességének köszönhetően könnyeden siklik rajta végig. 
- Ne kínozz! 
Féloldalas mosollyal az arcomon emelem meg minimálisan, és engedem vissza magamra. Teljesen elmerülők benne. Fejemet a kanapé hátának vetem, ő pedig egy ritmust vesz fel, a testemnek dől és újra, s újra magába fogad teljesen.
A szánk olykor egybeér, de inkább a leheletünk, ami folytonos kapcsolatban van egymással. Megmarkolom a mellét, és a rózsaszín bimbót a szám közé veszem, s kissé megszívom.
- Harry....
A nevem hallatára megragadom őt, és végigfektetem a kanapén. Lábait a csípőm köré fonja, én pedig gyors, határozott, éhes mozdulatokkal ostromolni kezdem, minek következtében a nevem többször is elhagyja a formás száját. Száját az enyémével tapasztom be, hogy a nyögéseit tompítsam, amennyire csak tudom. Körmeit a hátamba mélyeszti, az izmai körülöttem lüktetni kezdenek, és én is elengedem magam a karjaiban. 
Mind a ketten kapkodjuk a levegőt. Elmosolyodok, puszit nyomok a duzzadt szájra, és lassan visszahúzódom. Hasára csókot nyomok, amint egy anyaggal megtörlöm, és visszahelyezem a bugyit. Mind a ketten felülünk, ám ő elkezd megszabadulni a magas sarkú cipőtől, és egy farmert kezd el rángatni türelmetlenül fel a lábain. 

Amikor mid a kettőnk testét már ruha borítja, kézen fog, és lefelé vezet a násznép elé, ahol az első tekintet, amelybe beleütközöm az Louisé. Elvigyorodik, meghúzza a sörét, és figyeli az egykori menyasszonyt, ahogyan lemondja az esküvőt.

7 megjegyzés: