2016. január 2., szombat

Édes bűnös

Előre láttam, hogy a mai napon nem fog a leggördülékenyebben menni. Az év utolsó napját kezdtük meg, amelynek a megünneplésre törvényszerűvé vált. Ilyenkor, aki tud, az utcára vonul, bárokba ül be, vagy éppen az éjszakai klubok rengetegében merül el a belváros szívében.
Én meguntam már a bárok tömkelegét, ahol emberek szinte már levegőhöz sem jutnak, még is egyre többen, s többen lesznek. Emiatt döntöttem úgy, hogy egy házibulit tartok az újév örömére. Minden barátomat, ismerősömet meghívtam, akik nem kicsit meglepődtek az invitálásomon. Mindig is elleneztem a házibulikat, legalábbis a saját házamban. Kinek hiányzik egy másnapos takarítás? Hát nekem biztosan nem. Ám valamiért még is az idei évvége meghozta a kedvemet egy olyan bulihoz, ahol valóban csak olyan emberek vannak, akiket mind ismerek.
A fésülködőasztalom előtt ülve húzom meg a szemhéjamon a tusvonalat, amely körülbelül harmadszorra éri el az elfogadható állapotot.
A tus után a szempilláim következnek, amelyeken többször is végighúzom a festékes ecsetet, hogy szebb, íveltebb pillákat kapjak. Amikor elérem a megfelelő hatást, leengedem az eddig össze fogott hajamat és elkezdek lágy hullámokat csinálni a hosszú, szőke tincseimből. Lassan haladok, mert alaposan fixálom is, hogy az éjszakát kibírja, így emiatt is kezdtem el bőven idő előtt készülődni a számomra nagy eseményre.
Már csak percek vannak hátra, így sietve állok fel a tükör elől és veszem fel a koktélruhát, amelyet nemrégiben szeretem be erre az éjszakára. Cipőmet is felveszem és már ki is sietek a szobámból, egyenesen át a konyhába, ahol a pult tele van pakolva minden jóval, ami egy ilyen estéhez kellhet. Persze a vendégek is hoznak pár dolgot, én magam is beszereztem a kedvenc italaimat, és egyéb dolgokat.
A csengő hangja visszhangzik a ház területén, így elindulok, hogy az első vendégeimnek ajtót nyissak. Az előszobai hatalmas tükörben végignézem a külsőmet, és a szoknyámon simítok egyet, de majd a sminkemet is megnézem, a hajamat megigazítom, és úgy sietek az ajtóhoz.
Üdvözlöm az első vendégeket, egy-egy puszival és beljebb invitálom őket. Perrie és Danielle velem jönnek a konyhába, míg Zayn és Louis a nappaliban maradnak. A lányok leteszik a hozott italokat.
- Biztos vagy benne? – kérdezi Dani.
- Hát, egyszer élünk, nem igaz? – felelem és magamhoz veszek három poharat.
- Még meggondolhatod magad – Perrie vigyorog rám, én pedig felbontom a jägeres üveget.
- Nem, jó lesz ez – magabiztosan felelem. – Minden törékenyt eltüntettem, és azt hiszem, semmi másban nem tudnak kárt tenni annyira – felelem, és felpillantok rájuk. – Vagy igen? – nevetek fel.
- Sose lehet tudni – vigyorog a pohara mögül Danielle.
Nem régóta vannak együtt Louissal, de pontosan tudja, hogy őrült a srác. Zayn visszafogottabb, Louval szemben, de természetesen rajtuk kívül lesznek még férfi vendégeim.
- Mindegy, most már nem tudom és nem is akarom visszamondani.
Átnyújtom a poharakat nekik, a zene pedig felcsendül, amely bizonyítja, hogy Zayn és Louis is hasznosította magát. Egyre hangosabbak lesznek az ütemek, amelyek már most felkeltik a buli iránti vágyamat.
- Akkor egészségetekre – tartom a poharam, hogy koccintsunk.
- Minket kihagytok a jóból? – lép a helyiségbe Lou és Zayn. Lou összecsapja a tenyereit, és a pulthoz áll.
- Szolgáljátok ki magatokat – mondom neki, amikor már két sört fel is bontott.
- Tudod, hogy nem vagyok szívbajos – vigyorok, a sörnyitót a pultra dobja, és visszajön mellénk.
A barátjának átnyújtja az üveget, aztán öten koccintunk. Fel is hajtjuk a lányokkal az italunkat, a csengő hangja pedig újra megtölti a házat. Már amennyire a zenének a hangereje engedi. Üdvözlöm az újabb vendégeket, akik hasonlóan a konyhában lepakolnak, és ez így folytatódik, amíg meg nem érkezik mindenki. Az italok fogynak, én is jó párszor már a pohár fenekére nézek, mire megtelik a ház. A zenét Louis és Zayn szolgáltatja, akik lelkesen keverik össze a dalokat, míg a másik kezük sohasem üres. Lelkesen nyitják ki az újabb sörüket, ahogyan én is örömmel húzom le az újratöltött poharam tartalmát.
A hangulat jó, mindenki jól érzi magát, ami miatt először páráztam is, hiszen nincs annál pocsékabb érzés, ha házigazdaként végig kell nézned a saját halott bulidat.
Nem igazán vagyok az a táncolós fajta, így emiatt is tiltakozom először, amikor Pez és Dani berángatnak a táncoló vendégeim közé. Már csak egy óra, és éjfél, úgyhogy ezt az örömöt megadom nekik, és nem ellenszegülök. Elkezdem mozgatni a csípőmet a zene ütemére, de még nem igazán találom a ritmust. Érzem azt a pár pohár italt, de tudom, hogy innom kellene ahhoz, hogy ellazuljak.
- Kicsit nagyobb lelkesedéssel – kiáltja oda Danielle.
Elmosolyodom, és próbálom teljesíteni a kérését. A zene vált, én pedig az egyik kedvencemet ismerem fel benne, amely el is éri, hogy már könnyebben mozgom. A lányok is egy mosollyal nyugtázzák, és végre alábbhagynak a noszogatással, s ők is felszabadulnak teljesen.
A számok váltakoznak, az emberek a dalok szövegét éneklik, és néha egy-egy italt ragadnak magukhoz.
- Dorie – ragadja meg valaki a vállamat. Megfordulok a tengelyem körül, hogy a személyre nézzek, aki a felszabadultságomat megzavarta. – Téged keresnek.
Kérdően nézek rá, de semmit nem mondd, csak a tekintetét figyelem, amely nagyon is komoly, bár ittas is. Megkerülöm és az emberek között a bejárati ajtóig megyek, amely már be van csukva. Kinyitom, de senki sem áll ott, így vissza is csukom, és zavartan hátat fordítok neki. Elindulok, ám az utam most a konyhába vezet. Töltök magamnak egy kis jägert és fel is hajtom.
- Ilyet se lát mindennap az ember – egy hang hívja fel magára a figyelmem.
Oldalra fordítom a fejem, és egy bárszéken ülő srácot találok ott rendőrruhában. Leteszem a poharam és felnevetek, de az ő arca teljesen komoly marad. Végignézem, és megjegyzem magamban, hogy nagyon is jól néz ki. Nem igen látni ilyen férfit efféle öltözetben.
- Nem hívtam sztriptíz táncost – vetem oda, ahogyan végigmérem az alakját.
Hiába takarja a ruha, tökéletesen látszik, hogy odafigyel magára. Nadrágja takarásában is az izmok megmutatkoznak combjain, ahogyan hanyagul, az egyik lábát lógatva ül a bárszéken.
- Azt hiszem, tévedsz – nevet fel, s feláll. – Valódi rendőr vagyok – húzza el a kabátját, így a jelvénye már is a szemem elé kerül.
- Hát persze – bólintok rá. – Egy felest a biztos úrnak? – nyúlok a pultra, hogy töltsem is az említett italt.
- Mit csinálsz, Dorie? – Danielle kíváncsi hangja hívja fel magára a figyelmemet.
- Csak töltök az új vendégnek – felelem. – Ti rendeltétek a vetkőző fiút? Eltaláltátok az esetem – pillantok rá a vállam felett.
- Mi semmit sem rendeltünk – értetlenül mered rám, aztán a férfira.
- Dorie? A házigazda? – mély hangja simogat.
Bólintok. Rosszat sejtek, így az italt inkább én húzom le.
- Akkor magát keresem. Beszélhetnénk valami csendesebb helyen?
- Persze – köszörülöm meg a torkomat és elindulok.
A lányok néznek kérdően, én pedig értetlenül. Átsietek a lakás másik felébe, majd a hálómba, amelynek be is csukom az ajtaját, így a zene már halk, és nem kell ordibálva beszélnünk.
- Öhm, magánszám? – próbálom elviccelni halkan a dolgot.
- Még mindig nem vagyok sztripper – vigyorog rám, miközben megszabadul a kabátjától. Akkor minek vetkőzik? .. – Meleg van.
- Megtudhatom, hogy akkor minek is vagy itt?
- A szomszédok jelentették, hogy buli van a szomszédban.
- Szilveszter van – nevetek fel. – Ilyenkor a csendháborítás nem érvényes.
Kissé összeakad a nyelvem, de végül sikeresen kimondom az észrevételem. Őrültség.
- Igen, de akkor sem lehet egy társasházban ekkora hangzavart csapni – lép közelebb. – Mellesleg, szépen lehúztad azt az italt.
- Valóban?
- Mással is ilyen könnyen megy?
- Most flörtölni próbálsz? – nézek barna szemeibe. – Akkor még gyakorolj.
- Éles a nyelved, tetszik – nevet, és a szobát megtölti a jókedvű, mély nevetése.
- És most, bírság? – próbálok komoly maradni.
- Hm, egy kis figyelmeztetés? – kérdezi, és a fegyverét, jelvényét és a többi dolgot is leteszi az asztalomra. – Először is fel kell mérnem a zene hangerejét.
- És miként is szeretnéd? Valami műszer esetleg?
- Ez megfelel?
Ragadja meg a kezemet és az ágyékához nyomja. Nem szólok semmit, de nem is kell, mert már az ajkaimat falja hevesen. Derekamat markolássza az egyik kezével, míg a másikkal a tarkómnál fogva tart szorosan, s biztosan. Nyelve az enyémen simít végig, a buja vágyat még jobban fellobbantja bennem. Cipőmet lerúgom magamról, ő pedig már türelmetlenül húzza át a fejemen a ruhát, amely hanyagul a padlóra esik.
Én sem tétlenkedem. Az ingét sietve rántom ki a nadrágjából és kezdem el kigombolni. Benyúlok az anyag alá, és úgy csúsztatom le róla. Felsőtestének látványa nem okoz csalódást, amikor is az ágy felé fordít, és a tekintetembe mélyeszti az övét. A fém bilincset az ágyra dobja, miután a nadrágjától is szabadul, így már mindössze egy feszülő bokszerben áll előttem.
- Megfelelnék sztrippernek? – vigyorog önelégülten.
- Még kell egy-két mutatvány – komoly arccal felelem.
Felmordul, a melltartómat szinte haraggal tépi le rólam, s dönt végig a bevetett ágyamon. Szánk újra egymásra talál egy forró csókba, és az alsótestünk is összesimul, ezzel jobban felkorbácsolva a vágyainkat.
Érzem, ahogyan az egyik kezét végigvezeti az oldalamon, és a kezeimet is felinvitálja a fejem fölé. Minden mozdulata lassú, pontos, érzéki. Hideg fém érinti a bőrömet, és egy halk kattanás, az egyik, aztán a másik csuklóm körül. Elszakad tőlem, és önelégülten pillant fel megcsodálni a művét. Követem a tekintetét, és a fém karpereceket meg is csodálom, amelyek a csuklóimat ölelik körbe, és csatlakoznak az ágy fém rácsához.
- Remélem nincs ellenedre – motyogja az ajkaimra. – Amúgy pedig Liam a nevem, a környék éjszakai járőrje.
Szinte éppen, hogy felfogom a szavainak a jelentését, amikor már a testemen halad lefelé forró csókokkal. Melleimnél elidőzik, mind a kettőt kényezteti, apró puszikkal, és meleg nyelvcsapásokkal kínozza, s csak azután halad egyre lejjebb. Fogaival minimálisan megkarcolja a bőrömet, és már a bugyimtól szabadít meg. Amint az apró darab halkan földet ér, a lábaimat széjjelebb teszi, és kényelmesen elhelyezkedik. Minden mozzanatát figyelem, ám amikor nyelvével végigszánt a nedves ölemen, a szemhéjaim feladják, a látvány eltűnik és már csak az érintések érzései maradnak.
Vonaglok, a csípőm megmozdul, de lefogja és tovább kényeztet. Ujjaim az ágytakaróba mélyednek szinte már fájdalmasan, és nem látom, de tudom, hogy már hófehérek, s szinte hátborzongatóak.
Rám fúj, aztán egy puszit ad, és befejezi, mielőtt a kéjvágy az uralma alá vehetne. Letolja a bokszerét, fel sem pillant rám.
- Ugye nem hagysz lógva? – türelmetlenül, s kielégítetlenül szólalok fel halk hangon.
- Nincs okod az aggodalomra – görgeti magára a kondomot, és a csípőjét a lábam közé, a várakozó ölemhez simítja.
Gyors csókot ad, így megízlelhetem magam a húsos ajkakról, ám minden gondolatom szertefoszlik, amikor is pénisze a nedves ölembe csúszik. Feljebb húzom a lábaimat, mellkasom elemelkedik az ágytól, és teljesen az övéhez simulok.
- Engedd el a kezeim – nyöszörgöm.
Nyakamat csókolva eleget is tesz a kérésemnek, így már azonnal át is ölelem, és a körmeimet a hátába mélyesztem, ahogyan ki és -, besiklik bennem. Egyre jobban nő az euforikus érzés bennem. Már a neve is önkényesen hagyja el a számat minden csípőmozdulatánál, amikor is még közelebb taszít az orgazmusomhoz.
Az egyik lábamat még feljebb húzza, s egy sokkal mélyebb lökést mér rám, amely meg is hozza a várva várt gyönyört. Ajkai ismételten az enyéimmel olvadnak egybe, miközben lassít, és végül megáll.
Lepillant rám, és lusta mosollyal az arcán végigsimít az arcomon. Nem szólalunk meg, mindössze egy utolsó puszit ad, és már le is mászik rólam. Öltözködni kezd, így én is cselekszem. Pár perc múlva készen vagyunk, és elhagyjuk a szobámat. Kilépve a nappaliba, ahol a buli még mindig tart, jó pár tekintet ránk szegeződik.
- Talán még sem elég hangos a zene – a fülemhez hajolva suttogja. – Boldog Újévet baba – csókol a nyakamba, és már csak a hátát látom, ahogyan távolodik, végül pedig az ajtó mögött el is tűnik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése