2015. május 14., csütörtök

Hatalom ágyában

Ezt a részt Lilinek írtam!
Feszülten ültem a tárgyalóterem, vádló padja mögött, s csak magam elé meredtem. A bíró még nem volt jelen, ám félelmem nagyon is. Rettegtem az ítélethozataltól. Semmit sem tettem. Ártatlan voltam, s egyetlen egy ember hitt nekem: az ügyvédem.
Oldalra pillantottam, s az alig távolságra lévő asztalnál már ott ült az a személy, aki azt tanúsítja, hogy szánt szándékkal ütöttem el egy férfit, aki az ő testvére, és az én szerelmem volt. Sohasem jöttünk ki egymással Davidel, de eszembe sem jutott, hogy ennyire ellenem fordulna bármikor is. Főleg úgy, hogy alapja sem volt a gyanúsításának. Szerettem Andrewt, és még mindig szívem legkedvesebb részén található emléke.
- Jó reggelt – köszöntött a védőm, Mr.Tomlinson, s leült mellém.
- Önnek is – feleltem fáradtan.
Öltönyét kigombolta, aktatáskáját az asztalra helyezte, s egy dossziét vett ki belőle. Az aktámat. Ő volt az egyedüli, aki hitt ártatlanságomban. Magától vállalta az ügyem, elmondása szerint; éppen ráért.
- Remélem, tudja, hogy mai napon még nem fog születni ítélet magával szembe – susogta.
- Ezt még maga sem tudhatja ennyire biztosra.
- Én vagyok a legjobb. Tudom, amit tudok, hihet nekem – hangja éles, kimért volt, s megijesztett még engem is vele, annak ellenére, hogy egyetlen egy rossz, kételkedő szava lett volna felém.
- Ön távol áll Istentől.
- Majd meglátjuk – villantotta felém pajkos mosolyát.
- Álljanak fel – hangzott el az utasítás, így mindenki annak megfelelően is cselekedett.
A bíró belépett a terembe, a levegő megfagyott, s minden jelenlévő ember rámeredt. Az ő döntésén múlott az életem, s az idős férfit elnézve, egyáltalán nem szíthattam semmilyen kegyelemre. Kimért, tekintélyes alak volt, aki egyértelműen a letöltendő büntetést részesítette előnyben.
Ahogyan a bíró elfoglalta helyét, úgy cselekedett mindenki más is. Feszültség csak még jobban fokozódott. Szívverésem erősödött, s a légzésem igen szapora lett, míg a mellettem ülő férfi könnyedén vett minden akadályt. Semmi mással nem foglalkozott, csupán az ártatlanságom bebizonyításával.
Felkerültem a vádlottak padjára, ahol is meghallgatták a történetem, amelyet megosztottam velük, majd kérdésekkel bombázott David ügyvédje, majd a sajátom, Mr.Tomlinson, Louis is. Néha zavartan, de azért mindig magabiztosan próbáltam meg válaszolni, ám sok esélyét nem láttam annak, hogy a bíró minden büntetés nélkül szabadlábra helyez.
- Ne aggódj, minden rendben lesz – suttogta az ügyvédem.
- Ezzel magadat nyugtatod, vagy rám próbálsz hatni? Csak, hogy tudd, számomra megnyugvás csak azután lehetséges, hogy kimondják az ártatlanságom, amelyet kétlek – adtam tudtára.
- Sohase mond, hogy soha – ennyivel egészítette ki mondandóját.
A bíró lassan újra visszatért a terembe, mire újra mindenki felállt, neki megadva a tiszteletet. Szemek rá szegeződtek, mindenkit furdalt a kíváncsiság, hogyan is döntött.
- Teljes bizonyítékok hiányában a tárgyalást elnapolom. Három nap múlva, csütörtökön, ugyan ebben az időben találkozunk – ezzel megadta a végső szót.
A védőm minden szó nélkül, komoly tekintettel rakta el a táskája mélyéra az aktámat. Zakóját összegombolta, s felállt.
- Akkor találkozunk, viszlát – magamra hagyva, sétált ki a teremből, amelyben több felháborodott, s több boldog ember is volt. 

****

Késő éjjel kopogás hangja ütötte meg a fülem. Mostanában nem igazán volt látogatóm, s várni se vártam senkire, így pár percig az ajtóra, minden rosszra gondolva, meredtem. Újabb hangos, erélyes dübörgés hallatszott, amely csak a frászt hozta rám még jobban.
- Mr.Tomlinson vagyok, Louis – adta tudtomra, minden kérdés, kérés nélkül kilétét a férfi, amiért magamban igen hálás voltam.
Sietve cselekedtem. Ajtót nyitottam a féri előtt, akinek sármossága még akkor is jelen volt. Öltönyt, s ballonkabátot viselt. Haja tökéletesen be volt állítva, s buja mosolya arcán megmutatkozott. Kabátján esőcseppek nyomait lehetett felfedezni, míg haja is kissé nedves volt.
- Esetleg bemehetnék? – kissé barátságosabb, közvetlenebb volt, mint azelőtt bármikor.
- Persze, elnézést – álltam el útjából, s engedtem beljebb.
Mögötte az ajtót bezártam, s felé fordultam. Érdeklődve figyeltem, ahogyan a ballonkabáttól megszabadult, s rám emelte igéző kék tekintetét. Alsó ajkamat tudatlanul haraptam be, s szemléltem továbbá is az előttem áll férfit, aki a vágykeltéshez látszólag nagyon is értett.
- Miért jött? – értetlenkedtem, amikor közel lépett hozzám, s alsó ajkaim kiszabadította fogaim fogságából.
- Gondoltam szükséged van egy kis gondoskodásra – felelte, s csípőmnél fogva magához rántott, mire még levegőt is elfelejtettem venni. – És véleményem szerint nyugodtan tegeződhetünk – susogta, s ajkait erőteljesen enyéim ellen nyomta.
Lefagytam, ám Louis lelkesedésén ez egy cseppet sem csökkentett. Ajkai könyörtelenül falták enyéimet, ujjai csípőm húsába mélyedtek. Minden figyelmeztetés nélkül nyúlt combjaim alá, és emelt fel. Ujjaimmal hajába túrtam, és teljesen átadtam magam a szenvedélynek. Nyelveink kecses mozgásba elegyedtek, miközben egymás iránti vágyunk csak magasabbra nőtt.
Mivel már volt nálam egy megbeszélés alkalmával, pontosan tudta, hogy merre is kell mennie, ahhoz, hogy a hálómat birtokba tudjuk venni. Ahogyan beértünk az említett helyiségbe, lassan végigdöntött az ágyon, s elszakadt ajkaimtól.
Puha, még is szenvedélyes csókjaival áttért kulcscsontomra, majd a másikra, miközben lejjebb húzta ruhám pántjait. Egyik kezével a fedetlen combomat simogatta, míg a másikkal megszabadított a nyári, lenge ruhámtól. Egy vékony csipke bugyiban feküdtem alatta, míg ő testemet kényeztette érzéki csókjaival.
Ahogyan ő lefelé haladt, én felfelé kezdtem el megszabadítani ingjétől, amely minden egyszerűséggel adta meg magát nekem. Az anyag csatlakozott sajátomhoz a földön. Ám továbbá már nem voltunk annyira türelmesek.
Újra teljesen fölém mászott, ajkaimat sajátjaival betapasztotta, míg ágyékát enyémnek dörzsölte. Szájában halt el halk, érzéki nyögésem, mire felbátorodva erőteljesebben préselte magát nekem. Fehérneműmet ketté szakította, míg én kioldottam övcsatját, és a sliccét. Először kezemmel, majd lábammal segítettem le róla nadrágját, és bokszeralsóját. Teljesen ő maga szabadította meg magát. Amint elém tárult teljesen fedetlen teste, a vágy még jobban megnőtt bennem.
- Remélem felfogtad, hogy ketten mennyire is erősek vagyunk – hatolt belém párhuzamosan e mondatával, mire ajkaimon egy megkönnyebbült nyögés szakadt fel.
Fejemet hátravetetettem, szemhéjaimat szorosan hunytam le. Lábaimat feljebb húztam csípőjére, kezeimmel hosszabb haját túrtam, s hagytam, hogy az eufória átjárjon minden egyes lökésénél. Néha elcsattant egy-egy kisebb csók, érzéki simogatás, apró gesztusok, ám a várva várt beteljesülés minden apró kis mozzanatot eltörölt. Louis nevét hangosan nyögve értem el az orgazmusom, amely után ő maga is követett engem.
Pihegve terültem szét puha ágyneműm között, oldalamon a férfival, akinek semmi keresnivalója sem lett volna a lakásomban, nem hogy az ágyamban. Ám ezt elfeledve, oldalamra fordultam, s karjai közé fészkeltem magam, a könnyed álom reményében.
A hajnali órákban rezgésszerű hangra ébredtem. Az éjjeliszekrényen, az ágy túl oldalán Louis telefonja mozgolódott, s villogott. Kinyújtóztam, és elemeltem a készüléket, hogy teljesen lenémítsam, ám a képernyőn megjelenő kép sokkolt.
Egy férfi holttest volt látható rajta, és az üzenet; „Elintézve!”. Levegőt is elfelejtettem venni. Pontosan felismerhető volt a személy. David. Sokkolva, döbbenten figyeltem továbbra is, míg a mellettem lévő személy mozgolódni nem kezdett. Felült mellém, arcon csókolt, ám az undoron kívül mást nem éreztem.
- Mi a baj? – dörmögte.
Szavaim rég elhagytak, így a kijelzőt fordítottam felé. A készüléket azonnal kivette kezem közül, lezárta, és visszahelyezte a szekrényre.
- Ugye nem? – találtam rá hangomra.
- Valakinek el kellett simítani az ügyet – csókolt nyakamba.
Tekintetem azonnal rákaptam, s hitetlenkedve néztem. Fogalmam sem volt, hogy ki is az a férfi mellettem. Fogalmam sem volt, hogyan is ismerhettem félre valakit ennyire.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése