2015. január 29., csütörtök

Zivataros találkozó

Ezt a részt I. Krisztinának írtam!
Szerencsésnek mondhatom magam, amiért többször is sikerült eljutnom már kedvenc, nagyra becsült bandámnak koncertjére. Barátnőim e téren nemigen támogatnak, de mit sem érdekel engem, hiszen én szeretem őket, ez a lényeg. Néha elgondolkoztam már azon, hogy ennyi idősen más elfoglaltságot is találhatnék, de valahogy mindig oda jutok vissza, hogy még mindig jobb, mintha alkoholt és kábítószert fogyasztanék. Mindenkinek van valami szenvedélye, nekem ők.
Amikor nem ők jöttek az országunkba, én mentem utánuk. Igen, igazi rajongó vagyok, mondjuk ki kereken. Ám sajnos közelebbi találkozásra még nem volt lehetőségem. Vannak, akiknek csak az utcán egy kép jut, s pár dedikált fecni, míg nekem a koncertek által nyújtott élvezet.
Tegnap este is egy ilyen maradandó élményem volt. Stadionban mindenki őrjöngött, a rajongókat egy pillanatig sem zavarta, hogy az eső szakadt. Természetesen a srácok is élvezettel arcukon énekeltek tovább, míg mi lelkesítettük őket énekléssel, tapssal és sikongatással. Senkit sem érdekelt abban a pillanatban, hogy tüdőgyulladást, vagy bármilyen más betegsége lehet másnap reggelre. Mindenki elfelejtette, hogy ázottan, rosszul beállított, ázott hajjal, s lefojt sminkkel állt a fiúk előtt. Dalok sorra követték egymást, s a hangulat fokozatosan emelkedett.
Mai napomon kipihenten ébredtem fel késő délelőtti órákban, hatalmas mosollyal arcomon. Valóban boldog voltam, s egy kissé csalódott is, hiszen nem sikerült egy képet készítenem kedvenceimmel. Úgy, ahogy egy szót sem sikerült váltanunk. Nagy álmom volt, hogy egy perc erejéig is, de beszélhessek velük. Bármennyire is tartom magam hatalmas rajongónak, nem az a sikítozós, rosszul levős fajta vagyok. Engem valóban érdekelne valódi személyiségűk, hogy milyenek is ők az életben, amikor nem kényszermosollyal kamera előtt állnak, vagy éppen egy képhez pózolnak.
Erőt véve magamon másztam ki ágyamból, s kezdtem el készülődni. Az ablakon kinéztem, s egyértelműen megállapítható volt, hogy az idő semmit sem javult az elmúlt órák alatt. Hidegnek nem nevezem az időt, csupán nedves, csapadékosnak, így annak megfelelően öltöztem fel. Amint sikeresen elkészültem már fel is kaptam táskámat, s indultam. Nemigen volt sok teendőm, így elsősorban egy finom reggelire vágytam kedvenc kávézómban. Esernyő nem az én világom volt, így kapucnimat fejemre húztam, s már siettem is, hogy leintsek egy taxit.
Megérkezve a kis reggeliző helyemre, kifizettem a fuvart, s szálltam is ki a pocsék időbe. Az eső csak jobban rákezdett, amely egyáltalán nem volt a legjobb, mivel a sofőr kicsit távolabb tudott csak kitenni a belvárosi forgalom miatt. Lehajtott fejjel, futólépésekben igyekeztem az épület felé. A fém kilincsért nyúltam, hogy azzal együtt belökjem az ajtót, ám amint odahelyeztem kezem, más is hasonlóan tett.
- Menj csak – lökte be az ajtót, én pedig megköszöntem, s beléptem a melegbe.
Fejemről lehúztam a kapucnit, és megfordultam, hogy még egyszer illedelmesen köszönetet mondjak: - Köszönöm – mosolyogtam, ám azonnal nagy, sűrű pislogásba is kezdtem.
- Shh – tette ujját ajkaira.
Kapucnija eltakarta hosszú haját, s egyben személyét is. Ázott volt hasonlóan, mint én, de láttam rajta, hogy egy pillanatig sem izgatta magát rajta túlságosan. Bólintottam apró mosolyommal, és már fordultam is meg, hogy a pulthoz lépjek. Egyáltalán nem tartottam megfelelőnek, hogy egy fényképet készítsek vele. Kikértem a szokásos forró csokimat, és croissantomat, majd egy asztalhoz ültem. Megszabadultam nedves ruhadarabomtól, s hajamat megigazítva neki is álltam elfogyasztani reggelimet.
- Szabad ez a hely? – felpillantottam a személyre, akin még mindig ott volt a kapucni, és a sapka.
- Persze – bólintottam, mire azonnal behúzódott mellém. Figyeltem, ahogyan megszabadult kapucnijától, ám sapkáját magán hagyta.
- Gondolom, tudod, hogy ki vagyok – ivott bele gőzölgő kávéjába.
- Igen – feleltem.
- És te? – nézett mélyen szemeimbe.
- (T/N) vagyok – felelem egyszerűen. – Nem gondoltam volna, hogy még maradtok.
- Szóval rajongó – dőlt hátra kényelmesen. – Csak én maradtam itt, a többiek már éjszaka elmentek a következő helyszínre – magyarázta. – Szeretem ezt a várost.
- Igen, én is.
- Tegnap ott voltál a koncerten?
- Persze – jelentettem ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. – Vagyis igen, ott voltam – javítottam ki magam gyorsan.
- Akkor már kétszer áztunk el együtt – kacsintott rám.
- Micsoda megállapítás – nevettem fel.
Tovább beszélgettünk minden féléről, miközben elfogyasztottuk reggelinket. Egyáltalán nem volt feszélyezett a helyzet, bát apróbb megjegyzései néha igen zavarba ejtőek voltak. Arcom pirult, míg az asztal alatt ujjaimat tördeltem.
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy közelebb csúszott hozzám, s ezt addig csinálta, míg teljesen mellém nem ült. Úgy folytattuk a beszélgetést, amely már átment igen erőteljes célozgatásokba. Hallottam róla, hogy szeret hódítani, de nem gondoltam volna, hogy a valóságban ennyire igaz a dolog.
- Még mindig esik – állapított meg, amint öltözni kezdtünk, hogy elhagyjuk a kávézót. – Mi a terved mára?
- Igazából semmi, a városba mászkáltam volna – adtam választ, mire féloldalasan elmosolyodott.
- Esőbe? – kérdezett vissza.
- Jobb, mint egyedül otthon ülni – sóhajtottam fel.
- Szóval egyedül vagy otthon – szűrte le remekül a dolgot.
- Micsoda megfigyelő – jegyeztem meg, miközben kiléptem az üvegajtón. – És te, mit tervezel? Mármint, ha nem túl személyes a kérdés. Ne aggódj, nem áll szándékomban posztolni.
- Még jó, mert akkor a te lakásodhoz tódulnának a rajongók – kacsintott rám, s kitárta előttem a taxinak ajtaját.

****

Belépve házunkba a még mindig szakadó esőről, felüdülés volt. Megszabadulva ázott ruháinkat fogasra akasztottuk, hiszen nem kellett attól tartanunk, hogy bárki is felismeri.
- Esetleg valami meleg italt, hogy átmelegedj? – pillantottam fel rá.
- Jobbat is tudnék, mint egy meleg italt – lépett közelebb, s arcomra simította kezét. – Egyértelműen forróbb lesz, mint egy meleg ital.
- Mire is célozgatsz? – tettem kezeimet mellkasára.
- Jobb lesz, ha megmutatom – mosolyodott el pimaszul.
Ajkait hevesen enyéim ellen nyomta, minek köszönhetően felnyögtem a kellemes meglepetésre. Kezeit fenekemre tette, felemelt ölébe, s úgy falta tovább már enyhén duzzadt ajkaimat.
- Merre van a szobád? – kérdezte két csók között.
- Folyosó végén jobbra – nyöszörögtem.
Azonnal afelé indult meg. Hátra nyúltam, így a kilincset lenyomva be is léptünk hamar a hálómba. Lábával rúgta be mögöttünk az ajtót. Leengedte lábaimat a puha szőnyegre, s ajkaimtól is elszakadt, mire én kezeimmel sietve vissza is rántottam.
- Türelmetlen vagy? – mosolygott le rám, s pólóm szegélyéhez nyúlt.
Felfelé húzta, bőrömet simogatva, míg el nem tüntette rólam az anyagot. Hamar sikerült róla is eltűntetnem a ruhát, így kidolgozott felsőteste elém tárult. Lassan az összes textil eltűnt rólunk, s már ágyam háttámlájának dőlve ült kényelmesen, míg én ölében foglaltam helyet. Ajkai végig enyémét kényeztették, miközben a megfelelő szöget megkeresve fogadtam magamba erekcióját. Mind a kettőnk torka mélyéről egy megkönnyebbült nyögés szakadt fel.
- Annyira finom vagy – motyogta bőrömbe, míg ujjai csípőmbe vájtak.
Kezeimmel vállába kapaszkodtam, amikor is lassan felemelkedtem, ezzel kicsúszott kissé belőlem, majd újra magamba fogadtam teljes egészét. Homlokom övének volt támasztva, leheletünk egybeolvadt.
Kezemmel megkerestem övét, s mellemre vezettem, mire forró csókba invitált, míg mellemet masszírozta finoman, érzékien. Nyöszörgéseink erőteljes nyögésekké alakultak át, annak köszönhetően, hogy mozgásom fokozatosan gyorsult.
Meglepettem sikkantottam fel, amikor hátamon találtam magam. Ujjaimat összefonta övéivel, tekintetemet foglyul ejtette, míg csípőjét erőteljesen nyomta enyém ellen. Lábaimat széjjelebb helyeztem, hogy több tere legyen, s mélyebben tölthessen meg.
Ujjaim kézfejében mélyedtek, ahogyan az érzés fokozatosan épült bennem. Lassabban, mélyebben hatolt belém párszor, minek eredménye igen hamar meg is lett. Férfiasan felnyögve érte el orgazmusát, amely engem is átrepített a gyönyörbe. Tovább mozgott egészen addig, amíg az érzés le nem csengett. Amint az megtörtént, lassan kihúzódott belőlem, míg ajkaival finoman csókolt.
Továbbra is hátamon feküdtem, s próbáltam lélegzetemet normális tempóra visszaállítani. Az óvszertől megszabadult Harry, visszamászott mellém, s mellkasomra hajtotta fejét. Mellemre puha csókot lehelt, míg csípőmet átkarolta és lehunyta szemhéjait. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése