2014. december 24., szerda

Végzetes baleset

Rendezvényszervezés az a munka, amely sohasem ismeri azt a kifejezést, hogy szabadság. Még a nagyobb ünnepek alatt is események megszervezésén kell dolgoznom, amely számomra egyáltalán nem megterhelő. Ha nem dolgoznék, akkor valószínű a semmittevésbe bolondulnék bele a lakásom négy fala között. Sohasem kedveltem az elcsépelt dolgokat, ahogyan a karácsonyt sem, hiszen már régen nem arról szól, amiről is kellene. 
Minden évben van egy család, ahol is a leány gyermekük születésnapját tölti huszonnegyedikén. Már megszokottá vált, hogy engem kérnek fel a zsúr megszervezésére, amelyet nagy lelkesedéssel el is vállalok. 
Már egy hónapja megérkezett a felkérés, s akkor neki is álltam nagyjából kigondolni. Mivel sose szerettem, hogy más bulijához hasonlítsák, így a többi munkámat ilyenkor teljesen kizártam, ahogyan az előző évekét is, amiket nekik szerveztem. Szülőkkel volt egy kisebb megbeszélésem, ahol is minél több információt próbáltam kiszedni belőlük, hogy miket is helyez előtérbe idén a leányzó. Nem lepett meg, a hír, hogy az ő rajongása tárgyának éppen melyik bandát lehet megnevezni. Azonnal jött is egy ötlet, amelyet felvázoltam a szülőknek, aki csak lelkesen bólogattak, s egyetértettek. Természetesen az is benne volt, hogy az általam megszületett terv nem válik be, hiszen nem egy mindennapi személyben gondolkoztam. Ezért egy B tervel is előálltam, amit hasonlóan elmondtam a lelkes párnak. 

****

Ennek már jó pár hete. Mindig is egyszerre több rendezvényt bonyolítottam le, ám most különösképpen erre összpontosítottam, hiszen ennyire még nem volt ilyen nagy feladatom. Rengeteg emberrel kellett beszélnem telefonon, mielőtt a személyes találkozó is létrejött volna. Szerződéseket kellett aláírnom, amelyek több oldalasak voltak. Tudtam, hogy nem fog annyira könnyen menni, mint ahogyan én azt gondoltam, de azért ennyire nem számítottam arra sem, hogy ilyen döcögős lesz az út, mire elérem célomat. Végül az esemény előtt két nappal vált minden teljesen biztossá, s csak akkor nyugodtam meg én is, és a kislány szülei is. 
Sietősen szaladtam le a metróba, hogy elérjem a legelsőt. Már kissé késében voltam, és ez rám egyáltalán sohasem volt jellemző. Zsúfolt szerelvénybe beálltam, s vártam, hogy végre elinduljunk. Szerencsére csak pár megállót kellett mennünk, így viszonylag hamar kiléphettem, sűrű elnézésüket kérve a többi személytől, a szerelvényből. Lapos cipőmnek köszönhetően futó lépésekben tettem meg az utat a mozgólépcsőig, majd azon fel, s egyenesen a kapuhoz siettem, ahol is a bérletemet lehúztam. Rohamosan közelítettem meg a kijáratott, amely a kellemes téli időbe vezetett ki. Mivel hó enyhe hó borította már az utakat, így lassabban már megfontolt léptekkel közelítettem meg a közelben lévő épületet, ahol is az egész esemény megrendezésre került.
Az üvegajtót határozottan löktem be, ám azonnal pár biztonsági megállított, mire közöltem velük pár apró tényt, s tovább is engedtek. Egy félreeső helységbe mentem, ahol is már várt az est fénypontja.
- Szia - lépett hozzám, s arcomra két puszit nyomott.
- Sajnálom, hogy késtem - szabadkoztam egyből, ahogyan lepakoltam a cuccaimat.
- Ugyan, bárkivel megesik - mosolygott kedvesen.
- Mielőtt megjönnének a vendégek, le kell ellenőriznem mindent, pár perc és itt vagyok - dossziémmal, s telefonommal kezemben léptem ki a szobából, és sétáltam át a nagy terembe, amely már feldíszítve várta az ünnepeltet, s barátait.
Leellenőriztem a hidegtálakkal ellátott svédasztalt, a süteményes asztalt, a díszítést, egy szóval: mindent. A zenéért felelős személy is már a helyén volt, így halkan töltötte meg a nagy teret a fiataloknak való zene. Váltottunk pár szót, majd lassan érkezni kezdtek is a vendégek. Míg ők a terembe vonultak, egy asztalra letéve az általuk hozott ajándékokat, én visszasiettem az est fénypontjához.
- Mennyi emberre kell számítanom? - kérdezte, a kávéját szürcsölgetve.
- Száz körül - feleltem. - Gyerekek, illetve pár szülő lesz még jelen - tájékoztattam. - Ezt felvennéd? Csak, hogy ünnepibb legyen - mosolyogtam rá.
- Kérésed számomra parancs - kacsintott rám, s homlokából enyhén göndör, hosszú tincseit hátra túrta, s felhelyezte a piros - fehér fejfedőt. - Na milyen? - vigyorgott le rám.
- Csodás - nevettem. - De azért egy kicsit boldogabb arcot, ha kérhetem - jegyeztem meg, amikor is nyitódott az ajtó. - Ó, ők az ünnepelt szülei - mosolyogtam az énekesre, aki kedvesen üdvözölte őket.
- Nagyon köszönjük, hogy eljöttél - mondta az édesanya hálálkodva.
- Ugyan, egy rajongóért bármit - felelte vidáman.
- Azért ezt kint szerintem ne hangoztasd - néztem rá nevetve, mire csak féloldalas mosolyát mutatta meg nekem.
- Észben tartom - kacsintott rám.

****

Minden remekül alakult. A születésnapos kislány mindenkinek megköszönte az ajándékokat, illedelmesen. Tüllszoknyája jobbra, balra követte csípőjének mozgását, ahogyan táncoltak. Többek között kedvenc bandájának zenéi is felcsendültek. Én néha - néha mentem csak a terembe, végig a vendéggel voltam, ahova hasonlóan betértek néha a szülők is.
- Gyere, Te jössz - nyitottam ki az ajtót, s a kezébe nyomtam egy mikrofont, amelyet hálás pillantással köszönt meg.
Mögötte lépkedtem, ahogyan felcsendültek a dallamok, s neki is kezdett a dalnak. A gyerekek tovább táncoltak, mit sem sejtve. Belépett a nagy terembe, s pár kislány észrevéve már, tátott szájjal meredtek rá. Szülinaposnak is felhívták rá a figyelmét, aki könnybe lábadt szemekkel figyelte a felé közeledő énekest, aki leguggolt elé. Kézen fogta, s mosolygós tekintetével énekelte tovább a dalszöveget.
Mosollyal az arcomon néztem végig a kedves jelentet, amely még a szülők szemeibe is könnyeket csalt, ahogyan a kislány hatalmas mosollyal, könnyes arccal, tátott szájjal meredt kedvenc énekesére. Amint a dal véget ért, a srác boldog születésnapot kívánt, s két hatalmas puszit nyomott arcára. Továbbra is figyeltem, ahogyan minden kislánnyal kedvesen törődött, csoportképek készültek, s aláírásokat osztogatott. Mivel erre számítottam, így a szerződésben is már az állt, hogy a mai napon máshova nem kell elrohanni, hogy kellő mennyiségű időt lehessen a kis rajongókkal.
Már későre járt, vagyis csak annyira, amennyire egy nyolc éves kislány, és a baráti társaságának késői órákat lehet megnevezni. Éppen táskámba pakolásztam, amikor is nyitódott az ajtó. Hátra pillantottam, s a mosolygós fiúval találtam szembe magam, aki egyre közelebb került hozzám.
- Indulni készülsz? - nézett rám kérdően, miután vizes palackjából kiitta a hűs folyadékot.
- Igen, végeztem - mosolyogtam rá.
- Autóval vagy?
- Nem, metróval jöttem - mondtam egyszerűen, s sálamat megkötöttem.
- Elviszlek.
- Erre semmi szükség - vágtam rá azonnal.
- De, szívesen, úgy sincs más dolgom - vont vállat.
- Harry, karácsony van - néztem rá komolyan. - Családodnál a helyed. Őszintén, fogalmam sincs, hogyan is vállalhattad el egyáltalán a megjelenést.
- Hát egy ilyen csodás lánynak nemet mondani nem lehetett - nézett végig rajtam, míg újra tekintetünk találkozott, s folytatta. - Holnap megyek hozzájuk, ne aggódj, gyere - tette derekamra kezét, s terelt ki az előtérbe, majd ki az utcára, egy parkoló felé, ahol is kitárta egy fekete autónak ajtaját, amelyet hálásan megköszöntem neki.
Amint mind a ketten beszálltunk, elmondtam neki a címem, így már indulni is tudtunk. Tekintetemmel szorgalmasan figyeltem a mellettünk elhaladó fehér tájat, s azt, ahogyan nagy gyorsasággal közelítettük meg a környéket, ahol is élek. Alig pár perc után már mondtam is neki, hogy hova parkoljon. A motort leállította, s felém fordult.
- Köszönöm, hogy hazahoztál - mondtam neki őszintén, mire csak tovább mosolygott. - Esetleg be szeretnél jönni? - dadogtam, mint egy tinédzser, pedig már régen messze jártam attól a korosztálytól.
- Persze - vette magához a kulcsot, s kiszálltunk.
Lakásom melegében kényelmesen foglalt helyet a kanapén, míg én két csésze meleg teával egyensúlyoztam a kezeimben végig a nappalin, mígnem elé értem, amikor is már felállt. Nyújtotta kezét, hogy elvegye a saját csészéjét, ám apró tányérról könnyen elmozdult a kis porcelán, s a meleg ital pólóján landolt, mire egy igen kellemetlen hangot adott ki torka mélyéről.
- Basszus, ne haragudj - tettem le a porcelánokat az asztalra, amelyek ott is is felborultak, de egyáltalán nem érdekelt. - Sajnálom, tényleg.
- Hé, nyugi - nevetett már kicsit nyugodtabban. - Merre találom a mosdót?
- Folyosón, első ajtó jobbra - igazítottam útba.
Zavartan vittem vissza a poharakat, s raktam a mosogatóba őket, majd egy száraz ronggyal igyekeztem vissza, s töröltem fel. Felegyenesedtem, s a boltívre meredtem, amely alatt Harry állt, ám ha azt mondom, hogy ledöbbentem, akkor még finoman fogalmaztam. Nagyot nyeltem.
- Esetleg kereshetek valamit, ha gondolod ... - hebegtem, s elhaladtam mellette.
Lépteit hallottam mögöttem, ahogyan követett a szobába. Én tovább mentem a gardrób felé, mire ő csak megállt, s csendesen várt. Mivel van egy öcsém, így pár férfi holmi is megtalálható a lakás egyes részein, ennek köszönhetően akadt pár darab felső is a szekrényemben.
- Tessék - nyújtottam felé. - És ne haragudj, tényleg.
- Gondoltam, hogy nem szándékos volt - mosolygott le rám. - A barátod nem hiszem, hogy díjazni fogja - mutatott az anyagra.
- Az öcsémé - magyaráztam gyorsan.
- Mindent értek - kapta ki ujjaim közül az anyagot, s hanyagul a földre ejtette, majd hirtelen derekamnál fogva magához rántott, s ajkaimra kegyetlenül lecsapott.
Elsőre reagálni sem tudtam, de ő csak türelmesen ostromolt tovább, míg be nem adtam a derekamat. Nyelve azonnal utat tört magának, s kizsákmányolt. Háttal az ágynak fordított engem, és puhán lefektetett az ágytakaró. Gyengéd érintéseinek nyomán szinte már remegtem, ahogyan ajkai nyakam hajlatát kényeztették, majd kulcscsontomat, s szájának segítségével simította le vállaimról a vékony pántokat felváltva. Mosolya arcán tündökölt, amikor is felnézett rám, s mellkasomat már csak az apró csipkés darab takarta.
- Csodásan nézel ki - bókolt kedvesen, mire pirulva pislogtam fel rá.
- Akkor ne szórakozz - nyögtem fel fájdalmasan, s lehúztam nyakánál fogva.
Csókunk ugyanolyan heves volt, mint az első, ami csak pár perce volt. Lábaimat könnyedén tette széjjelebb, s feszült nekem merevségével. Felnyögtem, mire még jobban ellenem nyomta magát. Ziháltam, míg kezével lefejtette rólam ruhámat. Felállt, minden nyugalom nélkül, és szabadította meg magát nadrágjától. Visszamászott fölém, ajkaival borította felsőtestemet, míg közben leügyeskedte a pánt nélküli csipkés, élénk piros melltartómat. Ajkaival a kényeztetést továbbra sem hagyta abba. Kihasznált minden pillanatot, hogy ajkaival hófehér bőrömet érinthesse. Ujjait végighúzta combom belső felén, s a vékony anyagnál állapodott meg, amelyen keresztül finoman simogatni kezdett. Ajkaim elváltak egymástól, szemhéjaim lecsukódtak, s átadtam magam a felhevült érzésnek. Lecsókolta magát testemen, mire ujjait a csipkébe akasztotta, majd minden kérdezés nélkül húzta le lábaimon. Puszikkal halmozta el érzékeny nőiességemet, mire hajába túrtam, s elértem, hogy végre rám emelje zöld íriszeit.
- Ne szórakozzunk, kérlek - nyöszörögtem.
- Ahogyan óhajtod - szabadította meg magát az utolsó textiltől, amely még közöttünk volt. Sietve kezébe nyomtam egy kondomot, amelyet nem nagy kedvvel, de minden szó nélkül felvett magára, mielőtt újra fölöttem helyezkedett el.
Minden figyelmeztetés nélkül tüntette el magát bennem, mire lábaimat ösztönösen húztam feljebb, míg ujjaimmal bőrébe martam felkarjain. Azonnal egy sietős tempót vett fel. Egyik kezével fejem mellett támaszkodott, míg másikkal csípőmet szorította, tartotta egy helyben. Még szélesebbre tártam lábaimat, ezzel több helyet adva feszesen mozgó csípőjének.
Leheletünk teljesen egybeolvadt, ahogyan tekintetünk is egybefonódott. Elmosolyodott, rövid csókjával ajándékozott meg, mielőtt egy igen mély lökéssel érte volt el bennem azt a finom, érzéki pontot. Fejemet hátra vetettem, testem ívben hajlott meg, amikor is gyorsított a már amúgy sem lassú iramon. Lábaimat derekára csavartam, ajkát enyémre illesztette, de ez pár pillanatig tartott mindössze. Homlokát enyémének döntötte, majd utána egy mélyebb lökéssel átlendített azon a bizonyos határon, amely következtében hangom élesen töltötte be hálószobámat.
Önelégült mosolya játszott ajkain, míg mozdított párat csípőjén, ezzel a saját örömét is kiharcolva. Öblös nyögés hagyta el száját, megfeszült, szemhéjait lehunyta. Lecsendesedett légzése, lepillantott rám, s ajkaimat csókolva húzódott ki belőlem, majd mászott le rólam.
- Tetszenek ezek a végzetes balesetek - nevetett fel, miközben a leöntött pólóját nézte, majd magához vont. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése