2014. december 29., hétfő

Cserebere Szerencse

Ez a rész, Ádámnak készült!


Niall esete (zene) :
   A szokásos hét fős társaságunk körbeült a szőnyegen egy zöld üveg körül. A hangszórókból üvöltött az Albatroz, és ahányszor meghallottuk a zenei alapját, mindenki megállt abban, amit csinált, és elkezdtük őrült módjára táncolni. Mi, fiúk, leginkább ököllel pumpáltunk a levegőbe, a lányok pedig a mellüket rázták. Aztán, mikor lecsendesedtek a kedélyek, Zayn beleszívott a cigijébe, Louis és Harry nagyot kortyoltak a sörükből, Amy beleszívott egy – szinte biztos vagyok benne – füves cigibe, Kylie teletöltötte a poharát, és mi Liammel ismertettük a szabályokat.
- Rendben, akire ráesik az üveg, az kap hét percet a szobában a két lánnyal – mondta Liam, végignézve a társaságon.
   A kampuszon köztudott volt rólunk, hogy a baráti körünk zárt, és gyakran cseréljük egymás között a partnereket, de minket ez nem zavart. Sőt, mindenki azt vallotta, hogy így a jobb, legalább nem unjuk meg a másikat.
- Úgy beszélsz rólunk, mintha tárgyak lennénk – horkant fel Amy, mellkasán keresztbe font karokkal. Látszott, hogy csak megjátssza a sértődöttet, valójában azonban, neki mindegy volt, hogy kivel kell hancúroznia.
- Bébi, ebben a játékban mind azok vagyunk – fújta rá a füstöt Zayn. A barna hajú lány nem kezdett köhögni, hanem rutinos mozdulattal csücsörített.
- Akkor kezdjük – mondta Harry, és előrenyúlt, hogy megpörgesse az üveget. Minden tekintet arra az üvegre tapadt, ami végül… rám mutatott.
- Ezt nem hiszem el – ocsúdott fel Louis.
- Baszd meg.
- Jól van, Niall. Élvezd ki, mert szerintem most először és utoljára vagy csajok körül – nevetett fel Liam, mire a többiek is csatlakoztak hozzá.
   Megszoktam már, hogy ugratjuk egymást, úgyhogy nem foglalkoztam vele. Ami azt illeti, sietősen talpra rántottam Amyt és Kyliet, büszkén elhúzva őket a lépcső melletti szobába. A szemem sarkából láttam a fiúkat, ahogy csalódottan felnyögnek, de végül kénytelenek tudomásul venni, hogy ez a hajó elúszott.
- Niall, lekapcsolod a lámpát? – kérdezte Kylie, majd áthúzta a fején a fehér topját. Mivel a vékony anyag már szinte láttatott mindent, ezért nem is lepődtem meg, hogy nincs rajta melltartó. Bólintottam, és odaléptem az állólámpához, amit egy kattanással eloltottam.
   Mielőtt megfordulhattam volna, két kéz fonódott a derekam köré. Amy lábujjhegyre állt, és hátulról csókolgatni kezdte a vállam vonalától egészen a nyakamig a bőrömet, ahol a végén belém harapott. Kezei lejjebb csúsztak a hasamon, és nekiállt kikapcsolni az övem. Megfordultam, hogy szemtől szembe legyek a lánnyal. Kylie is mellé lépett, és a kezei szintén felfedező útra indultak. Míg Amy az övemmel babrált, addig Kylie lehúzta rólam a pólómat. A kezeimmel közrefogtam őket, és először Amyt csókoltam meg. A szöszi a nyakamra tapadt, szívta a bőrömet, mire belenyögtem a csókba.
   Amy nem vesztegette az időt, egyből utat tört magának nyelvével a számba. Ajkai puhák voltak, és könnyeden vette át felettem az irányítást, mintha már ezerszer csináltuk volna ezt. A helyzet az, hogy már ezerszer csináltuk.
   Tettem egy lépést az ágy felé, mire a két lány is hátrébb lépett. Amyvel elszakadtunk egymástól, majd Kylie is büszkén nézett a nyakamon éktelenkedő foltra, az ő művére, és végül fordítottunk a helyzeten gyorsan. Ráhuppantam az ágyra, majd a két lány, még mielőtt bármit is kezdenének velem, levetkőztették egymást. Amy, tekintve, hogy Kylien már nem volt felső, lehúzta a lány nadrágját a bokájáig, és segített neki kilépnie. Végignéztem, ahogy egymást tapizzák, és nagyot nyeltem, mikor éreztem, hogy a testemben áramló vér a nadrágomba tódul. A szobában csönd volt, kint is lekapcsolták a zenét, és nem akartam megzavarni ezt a békét azzal, hogy rájuk parancsolok, hogy siessenek.
   Le merném fogadni, hogy az összes seggfej az ajtó előtt áll és hallgatózik.
   Mikor Amy is meztelen lett, rátérdeltek az ágyra, két oldalról, és csábítóan kezdtek el felém kúszni. Pucsítottak, így jól ráláttam kerek fenekükre, amitől ismét nagyot kellett nyelnem. A lélegzetvételem egyre szaporábbá vált, mikor Kylie az egyik combomon végighúzta kezét, és merevedésemen simított végig a nadrágon keresztül.
   Amy visszamászott a lábfejemhez és lehúzta rólam egy rántással a nadrágot. Kylie kihasználta az alkalmat, és lovagló ülésben rám ült. Kezét bedugta az alsónadrágomba, és kiszabadította a fájdalmasan lüktető merevedésemet. Két kezemet a csípőjére tettem, és az ágyékomnak dörgöltem.
- Bassza meg – nyögtem fel, mikor Kylie kissé előrébb mászott, és mögé ült Amy. Amy a karjait az előtte ülő lány köré fonta, és megszorította a mellét.
- Még nem csináltam ilyet – suttogta Kylie, utalva a kényelmetlen édes hármasunkra.
- Csak lazulj el. Kezdd te – mondta Amy, valamiképp megnyugtatva a lányt. Amy lemászott róla, és mellém feküdt féloldalt. Kezével lejjebb rángatta az alsónadrágomat, és így Kylie szabadon rám ereszkedhetett.    Felszisszent, mikor teljesen megtöltöttem. Az egyik kezemet elemeltem csípőjéről, és hajánál fogva magamhoz rántottam Amyt, hogy megcsókolhassam. A csók vad és nyers volt, de nem úgy tűnt, hogy a lány ellenére lenne. Épp ellenkezőleg.
   Kylie megtalálta a saját tempóját, és miután vonaglott rajtam, halk nyöszörgés szakadt fel ajkairól. Kezeivel a hasamon támaszkodott, és ujjai mélyen belevájtak a bőrömbe. Nem telt bele sok idő, mire Kylie megremegett és kissé hangosan felsikoltva, elérte a csúcsot. Rákaptam a tekintetem, de közben nem szakadt el ajkunk egymástól Amyvel. A lány már rutinosan csinált mindent, és nem tudom, hogy a mozdulatait szörnyűnek találjam, amiért már többször volt része ebben, vagy hálát adjak neki, mert így Kyliet is irányította.
- Elmentél? – suttogta Amy, hogy Kylie ne hallja. A lány leszállt rólam, és elment felöltözni. Számára vége volt a játéknak.
   Bólintottam, és lenéztem a farkamra, ami még felállt, de már közel sem volt élettel teli. Amy felnyögött, mégsem maradhat lógva.
- Várj – kaptam észbe, és hirtelen magam alá gyűrtem a törékeny lányt, aki felkuncogott. Kezeimmel egy helyben tartottam őt, és elhelyezkedtem a lábai közé. Térdét szétterpesztette, máris nyöszörögve. – Készen állsz? – Csak bólintott. Tettem a dolgom, nyelvemmel végigszántottam a hasán, itt-ott beleharapva húsába, mielőtt megtaláltam a legérzékenyebb pontját. Amy beletúrt a hajamba, és közelebb vont magához. Mosolyognom kellett, amiért ennyire türelmetlen.
   Nyelvemmel kényeztettem őt, és mikor éreztem, hogy lábai remegnek, belécsúsztattam két ujjamat.
- A francba, Niall – suttogta zihálva. Amy csípője megrándult, ezért még erősebben szegeztem az ágynak. – Már nem… - A nyelvemmel dolgoztam, fogaim közé vettem csiklóját.
   Éreztem, hogy visszafogja magát. – Amy, engedd el – fújtam rá a nemi szervére, és ekkor ismét megrándult a csípője, és felsikoltott. Ujjaimmal körözni kezdtem benne, míg visszatért a valóságba, majd még utoljára megcsókoltam, és felálltam az ágyról.
   Amy kérdőn nézett rám, majd az ismét kezdődő merevedésemre. Megvontam a vállam. – Túlélem.
   Miután felcipzáraztam a farmeremet és bevártam Amyt is, kimentünk az ajtón. Nem zavartattam magam, és nem indultam a pólóm keresésére. Amúgy is kimelegedtem.
   Mind a négy fiú füttyentett, mikor leültünk a körbe.
- Niall, hét perc alatt mind a két csaj elélvezett. Ez csak egyikünknek sikerült, egyszer. – Liam mindentudóan nézett Harryre, aki csak vigyorgott.
- Mehet a következő szerencsés? – kérdezte Zayn. A lányok töltöttek maguknak egy újabb kör vodkát. Nem hibáztatom őket, hiszen szükségük is van a bátorságra.
   Én kiittam az utolsó kortyot is a sörös üvegemből, majd a hátam mögé dobtam. Zayn megpörgette az üveget, ami most… Louisra esett. Louis győztesen öklözött egyet a levegőbe, már előre izgatott volt, hogy mit találunk ki neki.
- Szerintem, Louisra ráférne egy kis tánc, nem, srácok? – tette fel a költői kérdést Harry, aki kinyújtotta két lábát, és két kezével támasztotta magát, úgy dőlt hátra. Elmosolyodott, de az a baljós vigyor ült ki ajkaira. Vártuk, hogy folytassa: - Kylie, mutasd meg neki, mit tudsz!
   Néztük, ahogy Louis feláll és elhúzza a széket, hogy ráülhessen, Kylie pedig elé állt és várta, hogy Zayn feltekerje a zene hangerejét…

Louis esete (zene):
   Leültem a székre, szétterpesztettem a lábaimat, és unottan vártam Kyliera, hogy kezdje a műsort. A tarkómon összekulcsoltam a kezeimet, és előre néztem. Tekintetem végigfutott hosszú lábain, lapos hasán, és kerek mellein, ami teljesen átütött a fehér topon. Szinte késztetést éreztem arra, hogy a szemeimet forgassam. Ez a ribanc mindenre könnyen kapható, és közben olyan ártatlan arca van.
   Kylie beállt elém, csípőjét lassan kezdte ringatni, ahogy a zene egyre ütemesebb lett. Amint az énekes hangja megszólalt, térdeire ereszkedett, és kezeivel végigtapogatva a sípcsontomon, majd a combomon, felmászott rám. A mellbimbója súrolta a mellkasomat, és nagyot kellett nyelnem, hogy megtartsam az önuralmam. Bármennyire is akartam ellenállni neki, megmutatni, hogy ennél kissé jobban kell dolgoznia, nem ment. Ki tudna ennek ellenállni?
   Oldalra fordította a fejét és végignyalta ajkát nyelvéve, mikor végignézett a fiúkon és Amyn. Mindenki tátott szájjal figyelte a mozdulatot. Még sosem vitt bele ennyi erotikus mozdulatot. Érzem, hogy ez egy jó kör lesz.
   Kylie rajtam hullámzott, majd egy gyors mozdulattal összezárta lábaimat, és megkerült. Köpni-nyelni nem bírtam a meglepődöttségtől. Fenekét kinyomva, hogy jól rálássunk, a hátam mögé sétált ráérősen. Kezét mindvégig a vállamon tartotta. Ujjvégét végighúzta a kulcscsontomon, majd mindkét kezét a nyakam köré fonta, és simogatni kezdett. A fülemhez érintette ajkát.
- Élvezed, ugye? – suttogta kéjesen, míg kezei egyre lejjebb csúsztak. Végigtapogatta a hasamat. – Látom rajtad, hogy élvezed – tette hozzá, az övemnél körözve. Lepillantottam az egyre láthatóbbá váló dudorra, ami a farmerem anyagán keresztül is jól látszott.
- Mi lenne, ha inkább táncolnál is, és nem csak a szád járna? – vágtam vissza, de azonnal meg is bántam. Elkapta a kezét az övemtől. A fiúk már szinte kikerekedett szemekkel figyelték a jelenetet, de szemem sarkából láttam azt is, hogy ők is felizgultak. Bassza meg.
- Vigyázz magadra, Louis. Lehet, ez lesz az utolsó esélyed – suttogta a fülembe. Ismét megkerült, és a lábamhoz lépett. Térdeimre támaszkodva ismét felkúszott mellkasomon. Beleharapott borostás államba, és megnyalta a számat. Nem mert többet csinálni.
   Aztán gyorsan történt minden. Egy rántással széthúzta a térdeimet, épp elég szélesre ahhoz, hogy rám ülhessen lovagló ülésbe. Nem bírtam megállni, hogy ne szisszenjek fel, mikor az ágyékát az enyémnek dörgölte. Eddig kellemesen lüktetett a farkam, most már fájt. Annyira, hogy azon gondolkodtam, ölembe kapom Kyliet, és ezt a szobámban rendezzük le.
   Kylie egyre több súlyt helyezett rám, már féltem, hogy fel fogok robbanni. Aztán a csípőjét előre-hátra kezdte ringatni. Kezeimet megtalálta a tarkómon, és mindkét kezünkön összekulcsolta ujjainkat. Zihálni kezdtem, és a mellkasom sűrűn emelkedett fel, majd le. Még egy lökés, és vége a játéknak.
   De Kylienak más tervei voltak. Lejjebb csúszott, felkelt rólam. Nem sokon múlt, hogy marasztaljam és magamra húzzam. Megfordult, és csípőjét jobbra-balra ringatózva kezdett leguggolni. A szám is kiszáradt a látványára. Meddig akar még kínozni?
   Tett egy lépést hátra, ami nekem is csak akkor tűnt fel, mikor ismét az ágyékomnál éreztem őt. Fenekét erősen nyomta nekem, mire ismét felszisszentem.
- Addig csináld, amíg el nem megy – nevetett fel Liam, mire a többiek is helyeslően bólogattak. Én meg se mertem mozdulni.
   Kylie csak sejtelmesen elmosolyodott és engedelmeskedett. Térdeimre támaszkodva dörgölte magát nekem, egyre erősebben. Csípőjével körözött, és lábait hol szétterpesztette, hogy összezárta. A kezemmel az övét markoltam még mindig szorosan. Felemelte a fejünk felé, így szinte kiszolgáltatottan vergődtem alatta. Pedig mindent megtettem volna, hogy belemarkoljak a csípőjébe és enyhítsek magamon.
   A fenekét néztem, majd tekintetem végigfuttattam gerince vonalán. Kylie hátrapillantott válla felett és még mindig kéjesen mosolygott. Pontosan tudja, hogy mit csinált. És nekem csak ennyi kellett.
   Kylie megállt, intett Zaynnek, hogy lehalkíthatja a zenét, mikor megérezte, hogy teljesen elélveztem az öl tánctól.
- Louis, haver, sokkal több ideig bírtad, mint azt gondoltam volna – rázta meg a fejét Harry, és felnevetett.
- Kösz, baszd meg – intettem a nadrágomra, ami most elöl foltos volt. Bármennyire is játszottam meg, hogy dühös vagyok, valójában nagyon is élveztem.
- Tedd túl magad rajta, megszoktuk – vonta meg a vállát Kylie, mire mindenki hangosan felnevetett. Amy le is pacsizott a másik lánnyal.
   Miután kifújtam magam, visszaültem a helyemre a többiekhez és meghúztam a sörös üveget, ami mellettem volt, de fogalmam sincs, hogy kié. Niall szúrós pillantást vetett rám jobbról, mire megvontam a vállam és felé nyújtottam az üveget. Előrenyúltam, hogy pörgessek. Mindenki visszafojtott lélegzettel figyelte, hogy az üveg feje… Kyliera esik.
- Akarod, hogy visszaadjam az öl táncot? – nevettem hitetlenül.
- Nincs mire elélveznem – vágta rá a lány. Csak duzzogva lebiggyesztettem az ajkam. Felvágták a nyelvét, az már biztos. – Nem fogok megint bevállalni valamit, amit ti perverzek kitaláltok, úgyhogy kérdezzetek. – Kylie, míg megvárta a kérdésünket, leutánozta Harry pózát. Kinyújtotta lábait, bokáját egymásra kulcsolta, és kezeivel támaszkodott.
- Melyik tanárt dugnád meg, és hol? – robbant ki Zaynből a kérdés, mire mindenki felkapta a fejét. Egy pillanatra meglepetten bámult rá, majd felnevetett.
- Ez két kérdés – figyelmeztette Kylie, de végül is hiábavaló volt. – Talán Mr. Trantont, és hogy hol… - megvonta a vállát. – Bárhol.
- Mr. Tranton? – ismételte el Amy.
- Ja, már egy éve arról álmodozik – szólt közbe Harry, meggyújtva a cigijét. Hosszan fújta ki a füstöt, egyenesen Kylie arcába. – Cunci mókus – tette hozzá gúnyosan mosolyogva.
- Fogd be – lökött egyet a vállán. Zaynnek koccant, de Harry hamar visszanyerte az egyensúlyát. Nem tudtam, hogy a részegség ennyire végtelen.
- Az a faszfej a múltkor meghúzott gazdaságtanon – morogta Liam, mire Niall kérdőn nézett rá.
- Nem is tudtam, hogy a másik csapatban játszik.
- Nem úgy, te segg fej. Megbuktatott a vizsgán, mert nem tudtam egy kérdésére a választ – magyarázta Liam. Niall megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Na, pörgessünk – mondta, és előrenyúlt az üvegért.
   Nem lepődtem meg, hogy az üveg feje Zayn felé mutatott. – Tudjátok, mit? – szólalt meg Niall, mielőtt még beleéltük volna magunkat az ötletezgetésbe. – Tegyük izgalmasabbá, és pörgetek még egyet.
   Senki nem értette, mit akar ezzel, de nem törődően figyeltük, ahogy az üveg másik vége Harryn landol.
- Ugye nem akarod, hogy Zayn és én… - mutatott először magára, majd Zaynre Harry. Zayn szintén megrökönyödve figyelte, ahogy Niall szemtelenül mosolygott, és megrázta a fejét.
- Most pörgetek még egyet, és csak a lányokra lesz érvényes. A szerencsés nyer hét percet a két barommal.
- Ugye most csak viccelsz? – kérdezte Amy. – Ennyi erővel játszhattunk volna Hét perc mennyországot.
   Senki nem válaszolt, hanem izgatottan figyeltük, kire esik az üveg vége. Leginkább Zayn és Harry figyelték csillogó szemmel, hogy a sörösüveg megáll. Louis felé mutatott, aki mellett Amy ült. Tehát Amy a szerencsés.
- Dobd be magad, Amelia! – kiáltott fel Liam, összecsapva két tenyerét.

   Amy a szemeit forgatta, felállt, majd Zaynt és Harryt kézen fogva elvezette a szobába, ahol nem is olyan régen még Niallel osztoztak egy édes hármason.

Amy esete (zene):
   Elsőnek én léptem be a szobába, ami még mindig sötétségben úszott. A redőny félig le volt húzva, de így se láttam el, csak egy méterre magam elé. A levegőben áporodott kaja és sör szaga terjengett. Remek hely egy kis édes hármasra, mondhatom.
- Amy, te diktálsz – mondta Zayn rekedten. Felé fordultam, és nagyot nyeltem, mielőtt bólintottam.
   Most először fordult meg a fejemben, hogy ez nem helyes. Még élénken éltek bennem a tíz perccel ezelőtt történtek, és tudtam, hogy esélyem sincs arra, hogy ezen változtassak. Akár Zayn vagy Harry veszi irányítása alá a testemet.
   Harry tette meg az első lépést. Mögém lépett, kezeit a csípőmre helyezve, és a nyakamon kezdte el szívni a bőrömet. Kissé oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban hozzáférhessen. Zayn sem tétlenkedett, ugyanis egyből a másik oldalon is jelet hagyott rajtam. A kezeit felcsúsztatta a pólóm alatt a hasamon, és melleimet kezdte el masszírozni. Minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. 
   Egyik kezemmel Harry tarkóját cirógattam, és felnyögtem, mikor fogai érzékeny területet érintettek. Éreztem, hogy mosolyog magában. A másik kezemmel pedig megkerestem Zayn övének csatját, és rekordsebességgel kikapcsoltam, majd mélyen belenyúltam farmerjába. Zayn tette a dolgát, lerántotta rólam a pólót és ajkai az egyik mellbimbómra tapadtak. Harry áthúzta feje fölött a pólóját, és levette addig a nadrágját. Megpróbálta lassan csinálni, kiélvezni a látványt, a helyzetet, és hogy egy kis időt adjon Zaynnek.    A szemem sarkából láttam, hogy alig várta, hogy rám vesse magát.
   Zayn hátralépett és leült az ágyra. Lehúzta magáról a nadrágot és a pólót, ez alatt Harry ajkaim után kapott. Úgy éreztem magam, mint egy tárgyat, amit ide-oda rángatnak, de amint Harry nyelve a számba hatolt, mindezt elfeledtem. Kezdtem beindulni selymes érintésére, és mikor ujjai két lábam köré csúsztak…
- Amy, egy kicsit élvezd te is – mondta Harry, elég hangosan, hogy Zayn is hallja a szobában. A szájába vette az ujját, hogy megnedvesítse, majd ismét belém hatolt. Már kevésbé fájt.
- Nem tehetek róla – válaszoltam suttogva. Harry nem mondott semmit, csak még utoljára megcsókolt szenvedélyesen, és utána Zaynhez vezetett, aki felém nyújtotta az egyik karját.
- Gyere ide. – Zayn hangja rekedt volt. Lassan megfordított, és segített elhelyezkednem az ölében. Először szúrós érzés futott végig az altestemen, mintha szivaccsal dörzsölnének, de aztán hozzáért a G-pontomhoz, és azonnal elektromosság cikázott végig rajtam. Zayn mozgolódott alattam, megpróbált kényelmes pozícióba kerülni. Ez alatt többször is hozzádörzsölte a farkát a legérzékenyebb pontomhoz, és beharaptam ajkam, hogy ne hozzak szégyent magamra a fiúk előtt.
   Zayn a csípőcsontomba mélyesztette ujjait. Harry addig a merevedését fogta körbe, masszírozta. Megnyalta a hüvelykujját, majd végigsimított a selymes bőrén, ami nem sokára az én számba fog kerülni. Megnyaltam az ajkam, és kinyújtottam a kezem.
   Egy pillanatra szorosan lehunytam a szemeimet és átadtam magam az eufórikus érzésnek, amit Zayn okozott. Felnyögtem. Harry elém állt, alig pár centire volt tőlem teljes egészében. Végignyaltam az ajkamon, és számba vettem. Ugyanolyan volt az íze, mint legutóbb: édeskés. A nyelvemmel végigsimítottam a tövétől a hegyéig, végig tartva a szemkontaktust Harryvel. Nem tudtam, hogy ez még lehetséges, de a kezembe éreztem, ahogy lüktet a hímtagja, és még keményebbé duzzad.
   Zayn is megtalálta a megfelelő ritmust, és ekkor indult be minden. Kezemmel körbefogtam Harryt és enyhén megszorítottam merevedését. Szemeit lehunyva hátravetette fejét, és néztem, hogy küzd a vágy ellen. Nem akart még elmenni, hiszen a nőké az elsőbbség.
- Amy – zihálta Zayn a fülembe. borostája súrolta az állam, ami annyira beindított, hogy felnyögtem.
- Engedd el – suttogta Harry, előredöntve csípőjét, minek következtében visszakerült a számba. A szemeim kikerekedtek, mert túl mélyre csúszott, de mintha semmit nem vett volna észre, Harry végigsimított az állkapcsom vonalán. – Gyerünk, Amy – tette hozzá rekedten ő is.
   Harry fenekébe markoltam, mikor erősebben nyomtam neki a csípőm Zayn ágyékának. Mind a ketten készen álltak rá, csak engem vártak. Erősen haraptam bele az ajkamba, szinte félve, hogy kiserken a vérem, de egyszerűen muszáj volt.
- Basszus – nyögtem, amikor Zayn farka megrándult, és végem volt. Hangosan sikoltottam fel. Zayn a melleimet markolta, amikor belém élvezett, és hogy elfojtsa nyögéseit, beleharapott a vállamba. Harry kezével a hajamba markolt, és előredöntötte a csípőjét párszor, mielőtt a számba élvezett. Sűrűn nyeltem a sós folyadékot, könnyek gyűltek a szemembe, mire ő is végzett és visszatért a valóságba.
- A kurva életbe – motyogta Harry elégedetten.
   Teljesen kimerültem, és Zayn mellkasának dőltem háttal, hogy visszanyerjem a lélegzetemet. Harry szedelőzködni kezdett, úgyhogy pár pillanattal később mi is így tettünk.
   Egyikünk sem szólalt meg, mikor visszamentünk a többiekhez.
- Ez több volt, mint hét perc – nézett ránk mérgesen ráncolva a szemöldökét Niall, de felfele ránduló ajkai elárulták őt. Valójában kíváncsi volt minden egyes részletre.

   Niall szótlan maradt, miután Zayn leoltotta őt valami perverz megjegyzéssel, és minden ment tovább a megszokott módon. A következő körben már Kylie volt az, akinek el kellett viselnie két fiút a hálószobában…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése