2014. május 15., csütörtök

A nem akarásnak .. nyögés a vége #4


Harry szemszöge

Ma van az iskolánkban az úgynevezett szerenád. Minden végzős osztály elmegy az őket tanító diákokhoz. Más iskolákban ezt az intézményben tartják, de nálunk szerencsére megmaradtak a régi szokásnál, a házról - házra járásnál. Édesanyám segítségével tudtam szolgálni házi süteménnyel, s üdítővel. Kitettem pár alkoholos italt is, mivel már nem tanítom Őket, illetve nagykorúak is, így nem láttam ellenvetést az üggyel kapcsolatba. 
Lassan teltek az órák. Sorban jöttek az osztályok, de mindvégig csak egyet vártam. Tudom, hogy nem helyes az amit teszek, teszünk, még is epedezve várok minden pillanatot, amikor is láthatom Őt. Tisztában vagyok azzal, hogy ha ez napvilágra kerül hatalmas botrányt fog maga után vonni, de cseppet sem érdekel. Csak is az Ő, illetve saját akaratom, vágyam tartom a szemem előtt. 
Csengettek. Azonnal felpattantam a kanapéról, és indultam ajtót nyitni. Tudtam, hogy hozzám jöttek utoljára, azért az Ő osztályuk volt az utolsó a sorban. Beengedtem mindegy diákot. Már igen jó hangulatukban voltak. Énekelgettek minden félét, nevettek össze-vissza. 
Nappaliba vezettem Őket, ahol is minden helyet elfoglaltak. Szemeimmel Őt kerestem, s kis idő után tekintetünk össze is akadt. Egyik osztálytársa nagyon is rá volt állva. Csípőjénél fogva ölelte magához testét, ami engem kellően felbőszített.
Elénekelték a dalukat, ami igen komolytalanra is sikeredett, ám ez engem teljesen hidegen hagyott. Csak is Őt kényeztettem tekintetemmel. Mivel kellően jó állapotban voltak, így nem igen foglalkoztak azzal, hogy kit is figyelek árgus szemekkel. Testét egy miniszoknya takarta, ami nagyon felkeltette az érdeklődésem. Felül egy kockás ing volt rajta, aminek a legfelső két gombja szabadon volt hagyva. Haja vállaira omlott. Tökéletes volt, mint mindig.
Lassan véget ért a kis előadásuk, én pedig köszönetet nyilvánítottam nekik. Megkínáltam Őket a kikészített ételekkel, s italokkal, majd beszélgetésbe elegyedtem velük. Az általam kiszemelt lányt végig követte minden hova a már egyáltalán nem józan állapotban lévő srác.
Minél későbbi időt mutatott az óra, annál többen távoztak. Lassacskán már csak pár ember lézengett a nappalimba. Végül mindenki elköszönt, én pedig jó vendéglátó módjára kikísértem Őket. Amint becsukódott az ajtó, kér gyengéd kezet éreztem meg magam körül.
Pólóm alá nyúlva hasamat kényeztette érzéki simogatásával. Kulcsot elfordítottam, nehogy valaki is megzavarjon minket. Megfordultam, és szinte azonnal édes ajkaira tapadtam. Éhesen faltuk egymást, mintha ezer éve nem érinthettük volna meg a másikat. Hideg, apró tenyereit oldalamhoz vezette, s pólómat felfelé kezdte el türelmetlenül tolni. Végül az anyag a padlón találta magát. Felemeltem karjaimba, és az emeletre vittem.
- Türelmetlen vagy? - nevetett fel alattam
- Iszonyatosan. - motyogtam ajkaira - Fogalmas sincs, hogy meddig bírtam volna még.
- Ugyan már, nagy fiú.
- Az önmegtartóztatás nem az én világom, bébi.
- Hm, akkor hajrá. - kacsintott rám, és vadul megcsókolt
Ingét türelmetlenül szakítottam szét, s dobtam a földre. Szoknyáját határozottan rántottam le, a fehérneműjével együtt.
Visszamásztam felé, és nyakát kezdtem el csókolgatni. Nyelvemmel megízleltem selymes bőrét, s lejjebb haladtam. Melltartóból kiszabadítottam formás kebleit, majd bimbóival kezdtem játszani. Nyelvemmel, s ujjaimmal kényeztettem az érzékeny területet.
Formás ajkait nyöszörgések hagyták el, amik engem csak jobban felbátorítottak. Erősebben szívtam meg bőrét, amire háta meghajolt, ezzel még jobban számba nyomva kerek mellét. Lassan haladtam tovább. Köldökébe mártóztattam meg nyelvem hegyét, majd még lejjebb csúsztam, s a mézédes területbe nyalintottam mélyen. Hangosan nyögött fel a kínzásomnak köszönhetően. Combjai belső felére helyeztem kezeim, és széjelebb tártam magam előtt a lüktető területet. Ráfújtam, ami hatására megremegett. Azután sietve kezdtem el nyalni, s élvezetet nyújtani.
Hajamat húzta, markolta, míg ajkai a nevetem formálták. Jó volt hallani, ahogyan én miattam esik szét millió kis darabkára. Hiába is kívánta, nem hagytam, hogy átélje az orgazmusát. Feltérdeltem, közben pedig ajkaimat nyalogattam.
Kicsatoltam az övem, és sietősen szabadultam meg a nadrágomtól, és a már igen szorító alsómtól. Mély lélegzetvételei felgyorsultak, ahogyan elé tárul az erekcióm. Önelégült mosolyommal helyezkedtem el lábai között és hatoltam belé. Lábait teljesen széttárta, hogy még mélyebbre hatolhassak. Teljes hosszan benne volt.
Lassan kezdtem el mozogni, ezzel minden egyes lökésemre ügyeltem, hogy igazán mélyreható legyen. Mind a ketten nyögtünk. E hangok a másik szájában haltak el mindig. Néha egy - egy gyengéd csókot adtam neki. Nyelve azonnal kereste enyémet, én pedig megadtam neki azt amire vágyott.
Forró csókok, izzadt testek, felhevült vágyak, s többszörösen orgazmushoz közeli állapot. Igyekeztem tovább húzni az időt. Nem akartam, hogy csak egy gyors menet legyen. Többet érdemelt ennél, s meg is adtam neki.
Váratlanul fordított a pozicíón. Felült, hátravetett fejjel, hajlított háttal, s csípőjét ütemesen kezdte el mozgatni. Látvány csak még jobban fokozta a bennem felgyülemlett vágyat. Kezeimet csípőjéről melleire vezettem, és masszírozni kezdtem. Alsó ajkát beharapta, amikor visszanézett rám.
Felültem, és egyik kezemet szám váltotta fel. Szívtam, és gyengéden haraptam a már így is feszes bimbóját. Hangosan nyögte fel a nevem, torka mélyéről. Hajamat túrta, miközben vad köröket tett meg farkamon.
Nem kellett sok, s mind a ketten átéltük az orgazmusunkat. Ajkaimat övéire nyomtam, ezzel tompítva a feltörekvő sikolyát. 
Amint lenyugodott, leemeltem magamról, s befeküdtünk a takaró alá. Összebújva léptünk át az álmainkba.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. köszönöm, majd két hét múlva. :) Előééet még egy Luke-os történet lesz.

      Törlés