2013. szeptember 2., hétfő

A tetováló srác. #2



Már egy jó ideje annak, hogy ellátogattam Harry szalonjába, és rám varrta a pillangót. Azóta is imádom, és bár több kisebb minta megtalálható már rajtam – amiket szintén ő készített – mégis az a kedvencem.
Amíg Londonban voltunk, párszor találkoztunk. Bulikban is kikötöttünk együtt jó néhányszor. Egy hét után furcsa érzés volt elbúcsúzni tőle, bár a lelkemre kötötte, hogy minden nap beszélni fogunk.
Ez így is lett, egy hónapon átleveleztünk, ami által sokkal jobban megismertük egymást. Nyár végén meglátogatott, és nálam töltött egy hetet.
Ennek már mind egy éve. Azóta együtt vagyunk, és amilyen sűrűn csak tudjuk, látogatjuk egymást. Ezekkel, a gondolatokkal ébredeztem a reggeli napsütésben. Mára semmi különöset nem terveztem. Gondoltam, hogy majd pár barátnőmmel összeülünk, vagy elmegyünk valamerre. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, és összeszedtem magam. Mire észbe kaptam már dél volt.

****

Az egész napot a városban töltöttük, és vásárolgatás mellett üres fecsegéssekkel töltöttük ki az időnket. Este felé hazaindultam, és a szokásos esti programom terveztem. Semmi különlegesben nem reménykedtem, hiszen hétköznap van. Hazaérve lepakoltam, majd egy laza vacsora mellett beültem a tv elé.
Nem telhetett el sok idő, amikor csengettek. Az ajtóhoz siettem, és hamar feltéptem. Teljesen meglepett, az a személy aki előttem állt. Nem gondoltam volna, hogy csak így váratlanul meglátogat. Mosollyal az arcomon ugrottam a nyakába, lábaimat pedig reflexszerűen zártam a csípője köré. Ajkaink vadul falni kezdték egymást. Beljebb lépet, és hallottam ahogyan az ajtó becsapódik. Táskáját ledobta, így fenekem alatt tartott.
- Szia. - köszöntem neki, amint elváltak ajkaink
- Szia. - mosolygott azzal a szexi mosolyával - Látom örülsz nekem. - jegyezte meg
Alsó ajkamba haraptam, és ismételten falni kezdtem. Hajába túrtam, amit egy kicsit meg is húztam. Ezt egy kisebb morgással díjazta. Elindult velem, és bár nem láttam, csak sejteni mertem, hogy a háló felé tartunk. Igazam is lett. Hamar az ágyamon tudhattam magam, Őt pedig fölöttem. Nyelve könnyedén átcsúszott a számban, és már régi ismerésként köszöntötte az enyémet. Szenvedélyes, érzelmekkel teli táncot jártak. Kezei sem tétlenkedtek. A  pólóm alá nyúlt, és a hasam, majd feljebb haladt és a mellem simogatta, kényeztette. Hirtelen vált el az ajkaimtól, ami számomra szinte fájdalmat okozott. A felsőm szegélyéhez nyúlt, és egy határozott mozdulattal húzta le rólam.
Ismételten ajkaimat kezdte becézgetni, miközben a melltartómtól szabadított meg. Visszafektetett az ágyra, és hamar áttért a számról, a nyakamra. Szívta, harapta, nedves puszikkal kényeztette az érzékeny bőrfelületet. Így halad lejjebb- és lejjebb. Már a hasamat hintette be nedves puszikkal. Ismételten megszabadított egy újabb ruhadarabtól, ami ezúttal a rövidnadrágom volt. Felnézett rám, és egy perverz mosoly jelent meg az arcán. Először a csipkés kis anyagon keresztül kezdett el simogatni, de hamar letépte rólam. Belső combomat kezdte el csókolgatni, simogatni.
- Mit csinálsz? - kérdeztem ziháltam
- Valami újat. - jegyezte meg pimaszul
Folytatta a tevékenységét, amivel egyre feljebb haladt.
Hamar megéreztem ajkait a legérzékenyebb pontomon. Nyelve bátran ízlelt. Kezemmel a lepedőt markoltam, és csukott szemmel élveztem minden egyes édes, édes mozdulatot. Nagyon értette a dolgát, és bár még ilyenben nem volt részem, érdemes volt rá várni. Egyre vadabbul, mondhatni mohon nyalt. Számat sorozatosan hagyta el kisebb, nagyobb nyögés. Inkább éreztem, mint látom mosolyát, és valahogy még jobban felizgatott. Két ujját hirtelen rejtette el bennem, ami kisebb sikolyt eredményezett. Már nyelvével, és ujjaival is az én kényeztetésemen munkálkodott. Minél közelebb kerültem, annál kétségbeesettnek tűntem a nyögéseim, zihálásaim. Pár pillanatig érezhettem magamon a száját, illetve magamban az ujjait, majd csak a hiány, és vágyakozás maradt. Visszamászott rám, és megcsókolt. Nyelvét vadul nyomta a számba, amit én készséggel fogadtam. Éreztem saját magam sós ízét. Fordítottam a helyzetünkön, és a büszkeségére ültem, ami már igen kemény volt. Felült, így hamar lekerült róla a pólója. Mindig elcsodálkozom kidolgozott felsőtestén, és ez most sem volt másképp. Ajkaink ismételten egymáséra találtak, ami közben visszafordított, így már a lábaim között térdelt. Eltávolította magáról a nadrágot, ami halk puffanással érkezett meg a földre. Bokszerén keresztül simítottam végig a farkát. Ő pedig sóhajokkal, és férfias kisebb morásokkal jelezte tetszését.
- Elég a játékból. - szakadt ki belőle - Benned akarok lenni.
Szeme a smaragdzöldről, igen feketére váltott át. Lerántotta magáról fekete Calvin Klein alsóneműjét, és lábaim közé helyezkedett. Végighúzta farkát párszor a bejáratomnál, és egy határozott, igen gyors mozdulattal csúszott belém.
Megcsókolt, és egy őrült tempóban tolni kezdett. Benne volt a hiány, a szenvedély, a szerelem, a tisztelet és minden ami egymáshoz köt minket. Hátát karmolásztam, Ő pedig a lepedőt markolta, és úgy lökött egyre feljebb, és feljebb. Végig egymás szemébe néztünk, szánk pedig súrolta egymást.
Lehúztam magamhoz, és megcsókoltam. Kihasználva ezt fordítottam helyzetünkön, így már rajta ültem lovagló pózban. Mellkasán támaszkodtam meg, fejemet pedig hátra vetettem. Csípőmmel nyolcasakat írtam le, ami belőle és belőlem is hangosabbnál, hangosabb nyögéseket váltott ki. Arra lettem figyelmes, hogy felül, és így már egymással szemben vagyunk. Kezeit a csípőmön tartotta, arra ösztönözve, és még jobban, gyorsabban mozogjak. Eleget tettem a kérésének, és folytattam a mozgást. Közben kisebb csókokat váltottunk, és szinte egymás szájába nyögtünk.
- Harry. - szakadt ki belőlem
- Tudom baby, csak még egy kicsit. - csókolt meg, és hanyatt fektetett
Összekulcsolta ujjainkat és és végig a szemembe nézve, tolt. Lassított a tempón, hogy tovább tartson.
Pár perc elteltével a nevét nyögve fogott el az orgazmus, az ő száját pedig férfias nyögés hagyta el.... 

3 megjegyzés:

  1. ugye ennek lesz kövi része mert ez így nem lehet h nincs bef......

    VálaszTörlés
  2. Jujj et mar eleg regi de nem lehetne uj resze kerlek! :))

    VálaszTörlés