2013. július 17., szerda

Bowling...



Egy hétvégi délután folyamán barátnőmmel és pár közös barátunkkal együtt elmentünk egy játékterembe. Amint megérkeztünk első dolgunk az volt, hogy körbenéztünk, hogy mik állnak a szolgálatunkra. Egyből a bowling pálya felé indultunk, hiszen az mindenki által kedvelt játék. Felvettük a cipőket, amiket a játékhoz kaptunk, és már el is kezdtük. Igazán élvezte mindenki a játékot. A második menetben voltunk, amikor (BN/N) odalépett mellém.
- Az a srác folyamatosan téged figyel - jegyezte meg, miközben az említett srác felé pillantott
- Csak képzelődsz - nevettem fel 
-Figyeld meg. Le se veszi rólad a szemét - bizonygatta az igazát kedves barátnőm 
Ismét én következtem soron, így fogtam egy golyót, és nekiindultam. Lazán útjára engedtem, és megvártam amíg eléri a bábukat. Szerencsétlenségemre egyet sem sikerült feldöntenem.
Megfordultam és visszaindultam az asztalhoz. Tekintetem találkozott a göndör hajú srácéval.Mosoly jelent meg az arcán, amit viszonoztam, szinte gondolkodás nélkül. 
Helyet foglaltam a kanapén és a pályát figyeltem. Pár perc múlva mellettem termett egy alak, a tekintetemet egyből odavezettem. Smaragd zöld szempárba vesztem el. Teljesen magával ragadott a tekintete. 
- Latom nem megy a lökés. - jegyezte meg pimaszul 
- Kezdő vagyok - magyaráztam zavartan, még mindig elveszve a tekintetében 
- (T/N) te jössz - jött oda baratnőm szólni 
Felálltam és a pálya felé indultam. Éreztem magamon az ismeretlen srác tekintetét. Égetett, perzselt a bőröm tőle. Felemeltem egy golyót, pályához léptem, és lazán ellöktem. Most kivételesen eltaláltam két bábút, mielőtt végleg elnyelte volna a sötétség. Visszafordultam, de ekkor már az a bizonyos srác ismételten a haverjaival volt. 
Még pár órát játszottunk, de egyáltalán nem javult a játékom. Elkezdtük összepakolni a cuccainkat. A többiek előbb végeztek, így előre mentek fizetni. Kész lettem, és követni akartam a többieket, de ahogy  ismételten megfordultam szembe találtam magamat az ismerős idegennel. 
- Segíthetek valamiben? - tettem fel a kérdést egyszerűen 
- Gondoltam mutatnék neked egy-két trükköt, csak hogy jobb legyen a csukló mozdulatot - jegyezte meg pimaszul 
-Várnak rám. 
-Már itt hagytak, beszéltem velük, hogy segítek fejleszteni a tudásodat 
- Hm..Na jó, legyen. - adtam be a derekam 
- Akkor menjünk, fogj megy egy golyót - mondta
Megfogott ő is együtt, majd először megmutatta, hogy-hogy is kell. Egyszerűnek tűnt, mintha csak egy üveg golyót lökött volna el. 
- Gyere, te jössz. - szólalt meg, amikor letarolta az összes bábút 
Odaléptem, majd megereztem, hogy szorosan mögém állt. Mellkasa a hátamnak simult, ágyéka pedig a fenekemhez nyomult. Zavarba ejtett a közelsége, de cseppet sem zavart. Elmondta, hogy kell és ellöktem a golyót. Sikeresen taroltam. Hírtelen szembefordultam vele, és megöleltem. Meglepődött, de visszaölelt. 
-Még egyszer. - mondta, amikor elengedtük egymást 
Kezembe adott egy golyót, majd ismételten hozzám simult, majd ellöktük együtt. Ismételten taroltunk, amit ujjongás követett. 
Szembefordított magával, és megcsókolt. Meglepődtem, de mint bejutást kért a számba megadtam neki. Kezét levezette a csípőmre onnan pedig a fenekemre, és belemarkolt. Belenyögtem a csókunkba, amire elmosolyodott. 
- Bárki megláthat - suttogtam az ajkaira 
- Már bezártam. - magyarázta
Eltávolodtam tőle, és kérdően néztem rá. 
-Enyém a hely - válaszolta könnyedén, majd újból a számra tapadt 
Vadul faltuk egymás ajkait. Keze ismételten a fenekemre vándorolt, majd felemelt. Csípője köré fontam a lábaimat. Elindult velem számomra ismeretlen irányba. Pillanatokon belül magam alatt éreztem valamit. Elengedte ajkaimat, és akkor eszméltem, hogy egy billiárdasztalon ülök. Mosolyogva nézett rám.
- Még a neved sem tudom - szólaltam meg
- Harry - felelte - És a tied?
- (T/N) - amint kimondtam, ismételten a számra tapadt. Kezével felfedező útra indult. Pólómat felgyűrte, majd hírtelen mozdulattal lerántotta rólam. Ezután én következtem. Laza, de mégis gyors mozdulattal vettem le róla, és halk puffanással az enyém mellett landolt a földön. Folytattuk heves csók csatánkat. Nem bírtam már magammal, és többet akartam. Magamban akartam érezni, hogy az enyém. Övéhez nyúltam és kipattintottam. Elmosolyodott tettemen, majd ő lépte meg a következőt. Kigombolta a nadrágom, és kicsit felemelt. Lerántotta rólam, vágyakkal teli szemei izzottak. Letolta a nadrágját a bokszerével együtt. Amint megláttam hatalmas méretét, kikerekedett a szemem. Zavarba ejtett, pedig volt már dolgom más srácokkal is. Először ujjaival kezdett el izgatni, de már az ő teste látványától, is teljesen benedvesedtem. 
Miközben magamban éreztem ujjait, vadul falta ajkaimat. Már majdnem a csúcsra juttatott, amikor kihúzta belőlem, majd érzékien lenyalta azokat. 
Miután végzett, csípőmbe markolt, és határozott mozdulattal belém hatolt. Teljes hosszát tudhattam magamban, ami még jobban felizgatott. Kicsit fájt, feszített, de ez őt cseppet sem zavarta. Egyből egy őrjítően gyors tempót kezdett el diktálni. Minden egyes tolással a gyönyör kapuja felé juttatott. Beleharaptam alsó ajkába, amikor egy hatalmasat lökött rajtam. A vér kiserkent tökéletes ajkán, de nem zavartatta magát. Még párszor megismételte azt az intenzív lökést, és mindketten a csúcsra juttatott. 
- Kibaszott jó vagy. - hagyta el az ajkait ezek a szavak
Csak elmosolyodtam, és próbáltam légzésemet helyrehozni. 
- Még egy kör? - tette fel pimaszul a kérdést, amire válaszul csak ajkaira tapadtam.

25 megjegyzés:

  1. "Bejutást kért a számba, meg is kapta" a kedvenc szövegetek :DDDDDD

    Szeretem ezt a blogot, király! :D Talán azért, mert kevés volt a Szürke 50 árnyalata :P ígytovább!

    VálaszTörlés
  2. Hány éves vagy?:)

    VálaszTörlés
  3. Hm... :) A következő rész legyen nagyon durva és Louisos. Előre is köszönöm!
    Üdv.: Marcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dori irja meg.. es Louisos lesz. Ahogy sikerul, ugy lesz :)

      Törlés
  4. sziaa.:) megtudnad adni a linket hogy kitol rebdelted a fejlecet?:) elore is koszi es bocsi hogy nincs ekezet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Linket nem tudok adni, csak e-mail cimet. Irj nekem egy e-mailt, ;s megadom :)

      Törlés
  5. Királyak vagytok csajok.Imádom a blogot.Majd ha lehet kérni kaphatok Niallal egyett?Ja bocsi a Névtelen miatt,csak lusta voltam bejelentkezni xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonjuk, igyekszunk :D Persze, csak irj nevet! :)

      Törlés
  6. Válaszok
    1. amint lesz egy kis idom, megirom. Viszont kulon oldalon lesz, amit majd jobb oldalon talalsz.. Rendelt tortenetek menupont alatt. :)

      Törlés
    2. http://harryandlouissexualfanfiction.blogspot.co.uk/p/kert.html ma megirtam a torteneted, remelem tetszik. :) x

      Törlés
  7. Na büszkék lehettek magatokra ti kis k*rvák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit mondtál?Nem k*rvák,te meg csak azért mondod,mert FÉLTÉKENY vagy mert neked nincsennek jó ötleteid,ha nem tetszik húzz el tökfej!!!

      Törlés
    2. azért lennénk kurvák mert jó a fantáziánk és leírjuk ?! :DDD vicces vagy .. nézz utána inkább a szó jelentésének .. ;)

      köszi Léna . <3

      Törlés
    3. Buszkek vagyunk xx :) es ne nevtelenul pofazz.. vallad magad, ha mar nagy a pofad. ;)

      Lena koszonjuk :DD <3 xx

      Törlés
  8. Komolyan nem értem az ilyen embereket-.- látják hogy miről szól ki van ìrva akkor mi a tökèrt olvassák el??? Utána meg itt akadékoskodnak-.-Szerintem jókvagytok csajok csak így továbbb! ~Kyra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen én is ezt gondolom :) Köszi lányok a sztorit,mármint a Nialleset.Nagyon tetszett :) :) :)

      Törlés
  9. Ne is figyeljetek a bunkókra..királyok vagytok:))!! Nagyon várom az új részt, hajrá!
    Fanni

    VálaszTörlés
  10. Mikor lesz új rész?? milyen időközönként kerül fel új rész kb?:)) még csak most kezdtem olvasni de tök jók vagytok!!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. koszonjuk szepen! nincs konkret ido. amikor tudjuk, akkor hozzuk a reszeket. felvaltva irjuk oket. Dori Louis-os tortenetek, mig en Harry-s torteneteket irom. Most Dori jon, es a napokban varhato ay uj resz. :)

      Törlés